Itt a Lidl-Auto, már kocsikat is kínál a német diszkont üzletlánc
A Lidl már nemcsak élelmiszerrel és egyéb kisebb fogyasztási cikkekkel, hanem autókkal is foglalkozik.
A Lidl már nemcsak élelmiszerrel és egyéb kisebb fogyasztási cikkekkel, hanem autókkal is foglalkozik.
Szükség törvényt bont, tartja a mondás, ami jelen esetben kiemelten igaz.
A Mercedes szerint nem álom, hanem a közeljövő valósága a csúcstechnológiával telepakolt szuperbiztonságos autó. És a Volvo is hasonlóan vélekedik.
Az amerikai gyártó überkategóriás 1600 lóerős sportkocsija várhatóan 2020-ban fog elkészülni.
A sokak által egyszerűen csak mini-Megane-nak becézett új Clióból ilyen lehet a felpaprikázott RS változat.
Módosította a sebességmérésre vonatkozó korábbi utasítást az az országos rendőrfőkapitány, nem kell közzétenni a rendőrség honlapján, hogy a közlekedésrendészet hol és mikor tervezi mozgó traffipaxok bevetését az országban.
A szedán és kombi kivitelben egyaránt elérhető új sportmodell egyedi dizájnt kapott, de azért még ne rohanjon érte a márkakereskedésekbe.
Nem kevés szerencse kell ahhoz, hogy egy parkoló jármű ilyen, szinte lebegő lenyomatot hagyjon maga után.
A VW konszern cseh márkája az árazását tekintve bőven a prémium kategóriába katapultálta új portékáját. Cserébe viszont igen sportos és nagyon tágas.
A kelet-német kisautó jelen példányát olyan keveset használták, hogy szinte még bejáratósan újnak mondható.
Elődjénél jelentősen nagyobb utas- és csomagtérrel, illetve modern technikával támad az új Focus kombi, melyből mi a legexkluzívabb kivitelt fogtuk vallatóra. Teszten a kompakt kombik Louis Vuittonja.
Vasárnap a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy vörösre színezett égi áldással találkozhatunk. És nem most először fordul majd elő ilyesmi.
Az amerikai terepjáró sem maradt teljesen sértetlen, a rendszámtáblája például meggörbült egy kicsit.
Nincs semmi mellébeszélés, konkrétan ezek a SUV kategóriás autók bírják legjobban az első 100 ezer kilométert.
Ha valaki egy 650 lóerős SUV bérautóra vágyik, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
Az ikonikus amerikai sportkocsi aktuális generációja nyugdíjba vonul, de még egyszer alaposan megrázza magát.
Az új technológia révén rengeteg hely megtakarítható a parkolókban és a sofőröknek is kevesebbet kell gyalogolniuk.
A téli zimankóban jó szolgálatot tehetnek ezek a sprayk, de melyiket éri meg leginkább megvásárolni?
A zebrán parkolni nem szép dolog, Splitben viszont most extra büntetés járt érte.