Ennek az új Audinak nem jelent gondot a reggeli dugó
Ha a földfelszíni közlekedés már nem elég gyors, akkor ezzel az új közlekedési eszközzel egyszerűen fel lehet emelkedni a levegőbe.
Ha a földfelszíni közlekedés már nem elég gyors, akkor ezzel az új közlekedési eszközzel egyszerűen fel lehet emelkedni a levegőbe.
Az olasz gyártó legfrissebb újdonságával akár igen nagy tempó mellett is lehet kabriózni.
A fiatal magyar versenyző két WTCC-szezonnal és harminc futammal a háta mögött csatlakozott az M1RA-hoz.
Teljesen biztosak lehetünk abban, hogy ilyen Giulia és Stelvio igen ritkán fog szembejönni velünk az utakon.
Ez az autó már egyáltalán nem a vezetési élményről szól. Hanem az önvezetésről és a hangtalan suhanásról.
Az Audi e-tron nem más, mint egy villanymotoros sportos SUV-modell, mely 2018 végén érkezik meg a kereskedésekbe. Addig pedig megtesz még 5 millió kilométert.
Megérkezett a japán gyártó kompakt modelljének vadonatúj, immár harmadik generációs kiadása, amiből már nem készül dízel változat.
Mivel lehetne elütni az időt, ha teljesen beállt a forgalom? Hát persze, hogy teniszütővel!
Az A6-os a VW-konszern legsportosabb márkájától, a Porschétól kapja a legerősebb technikát.
Nem sportkocsi, de az egyik népszerű sportág remek kiegészítő járműve lehet ez a menő kis villanyjárgány.
Ez a vadonatúj sportos luxuslimuzin azoknak készült, akik szerint 612 lóerő egyszerűen túl kevés.
Ezúttal nem az autókat és a technikát, hanem inkább egy kicsit a száguldó cirkusz emberi arcát mutatjuk. Barcelonában, az első idei F1 teszten jártunk.
Véget ért az idei első Forma–1-es teszt, mutatjuk a helyszínen készült felvételeket, és vázoljuk a fontosabb tudnivalókat.
A tél egyik leghidegebb éjszakáján a hvg.hu videósa csatlakozott a Menhely Alapítvány krízisszolgálata rohamkocsijának stábjához, és elindult velük azokhoz, akiknek az utcán kellett átvészelniük a fagyokat. Emberi sorsok, túlélési praktikák, és egy autó, amely sokaknak talán az életet jelenti.
Az idei Forma–1-es autók közös vonása az úgynevezett "halo", amit mi az idei első F1-teszten, Barcelonában kaptunk lencsevégre.
Az önvezető autók jobban látják egymást, ha fehér színűek, és ez hatással lehet a jövőbeli kocsik fényezésére.
Ezzel a bajor sportkocsival egyszerre akár négy személy is nagyon gyorsan és élvezetesen eljuthat A-ból B-be.
A Változást akarunk Gyöngyösön elnevezésű csoport tagjai a Gyöngyöspatára vezető, kátyúkkal teletűzdelt útszakaszon demonstráltak így.
Ügyesnek képzelte magát, de elfogyott a szerencse.
A 2-es főúton történt balesetben egy ember a helyszínen vesztette életét.