Közel négyezer főleg mérnök és adminisztratív dolgozóját elbocsátja a Ford Európában
A cég pénzügyi igazgatója szerint az európai mérnökök hatékonysága 25-30 százalékkal marad el az elvárhatótól.
A cég pénzügyi igazgatója szerint az európai mérnökök hatékonysága 25-30 százalékkal marad el az elvárhatótól.
A járművek kabinterében is jelentősen átalakulhat az anyagválasztás a közeljövőben.
A hagyományos motorú autók eladásai pedig alig egy százalékra zsugorodnak az évtized végére az Ernst & Young friss tanulmánya szerint.
Az elektromos haszonjárművek megjelenése csak az érme egyik oldala, az olajozott működéshez olyan integrált szolgáltatásokra is szükség van, amilyeneket a Ford kínál az ügyfeleinek.
Közel 30 éve dolgozik a Ford Magyarország kötelékében a cég visszatérő ügyvezetője, aki a vállalat első és legfiatalabb ügyvezetője volt a kontinensen. Kővágó-Laky Andreával beszélgettünk az autóipar jelenlegi helyzetéről és kihívásairól, illetve a női vezetők szerepéről.
Két olyan modell is van, amelyre hétszer jelentettek be soron kívüli javítási akciót.
Az országgyűlés szerdán szavaz arról a felsőoktatási törvénymódosításról, amelynek ez a változás is része.
Az idei harmadik negyedév egy friss felmérés szerint minden idők legjobb profitjelentéseit hozta.
A Stellantis vezetője Indiában gyártatna járműveket Európának is.
A Tesla esetében a visszahívás nem jelent mindig szervizlátogatást, most is online frissítik majd a problémás szoftvert.
Vasárnap estig ingyenesen látogatható az a fővárosi kiállítás, melyet a máshol eddig még nem nagyon látott legújabb futurisztikus AMG-n kívül számos különböző magyar tervezésű Mercedes fémjelez.
Követik a többi nagy autóipari céget, amelyeknek gyártási egységeik is voltak az országban, ahol nem csak az ellátás, de a kereslet is összeomlott mára.
A tajvani importőr dacol a tényekkel, és életben tartja az egyedi márkát.
Láthatóan teljes erejével mozgásba lendült az autóipar az elektromos átállás irányába, és ha a terveik szerint haladnak, 2030-ra az új autók fele már elektromos lesz.
Kétmilliárd eurós vegyesvállaltot alapítanának.
Októberben már a harmadik egymást követő hónapban emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban éves szinten. A magyar piac egyelőre ezzel ellentétesen mozog, és az egyik legrosszabbul teljesítő.
Milliónyi jármű kiszállításának fontos állomása az egyik legnagyobb autóterminál.
Alig több mint fél évtizede még 1,7 millió autó exporttöbblete volt Európának, de ez nagyon gyorsan változik.
Az Euro 7-es norma adja majd meg a belső égésű motorok utolsó generációjának meghatározó paramétereit.