"Ne driftelj!" táblákat helyeztek ki a szigetszentmiklósi körforgalmakban
A Pest megyei településen élők egy csoportjának elege lett a kilinccsel előre közlekedő autósokból.
A Pest megyei településen élők egy csoportjának elege lett a kilinccsel előre közlekedő autósokból.
Matt Damon és Christian Bale lesznek a főszereplői a két márka nagy rivalizálásáról szóló filmnek, amelynek apropója a Le Mans 24 órás viadal volt.
"Minden verseny, minden utazás és minden történet véget ér egyszer" - ezzel felütéssel tett ki beszédes képet Instagram-oldalára az F1 magyar hangja.
Egy bűnszervezet 2012 és 2016 között autóversenyzéshez kapcsolódó színlelt reklámtevékenységgel csalt el több mint 11 milliárd forintot.
Első magyar női pilótaként már januárban bemutatkozhat a kategóriában.
Nem egy Grand Prix pálya, de a reggeli kávé utáni driftelés megfizethetetlen.
Az olasz média által az elmúlt napokban sokat kritizálta a Ferrari négyszeres vb-győztes német versenyzőjét, angol riválisa a védelmére kelt.
Néhány éven belül gokart-Eb-t is tartanának Nyíregyházán.
A Formula E jelenlegi szervezőgárdája azt tervezi, hogy indítanak egy olyan bajnokságot is, amelynek helyszínei a világ extrém területein lennének.
A Forma-1 továbbra is igen drága sport, és nemcsak a csapatok, hanem a nézők számára is. A Hungaroringen járva megnéztük, hogy a legolcsóbb, illetve legdrágább jegyek tulajdonosai mit kapnak a pénzükért.
Szpojlerek, szárnyak, légterelők, splitterek – egytől egyig az aerodinamikai jellemzőket módosítják remélhetőleg előnyös irányba. Ennyire egyedi megoldást viszont még nem láttunk.
A szabadedzés után az időmérőn is bizonyított a Hyundai gépével pályára gördülő Michelisz Norbert.
A magyar autóversenyző és az alatta futó Hyundai is remek formában van, 12:30-kor már az időmérőn futhat hasonló csúcsot Michelisz.
Több évtizedet kellett várnunk az olasz csapat száguldó cirkuszba történő visszatérésére. Reméljük megérte.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 75 emberrel szemben javasolt vádemelést, az ügyészség lépett.
Jövőre Szaúd-Arábiában rendezik a hagyományos januári terepraliversenyt.
Pályafutása első dobogós helyezését érte el Herczig Norbert a rali-Európa-bajnokságon (ERC): a magyar versenyző a sorozat görögországi futamát a második helyen zárta.
Hívhatjuk persze irdatlan szerencsének is azt, ami az alábbi videóban láthatunk.
A versenyző nagy reményekkel vághatott neki a futamnak, de már az első kanyart sem sikerült bevennie.