Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Dinamo Kijev szurkolóinak viszont a Groupama Arénába kell bezsúfolódniuk.
Az Európai Szuperkupa-döntő után kezdték el lecserélni a Puskás Aréna gyepszőnyegét, a munkálatok öt hetet vesznek igénybe. A Ferencváros csapata ezért saját stadionjában, a Groupama Arénában fogadja első hazai Bajnokok Ligája-csoportmeccsén a Dinamo Kijevet.
Az UEFA szabályzata szerint egy csapatnak mindhárom csoportmérkőzését ugyanabban a stadionban kell lejátszania, így a Ferencváros a két másik csoportellenfelével, Barcelonával és a Juventusszal sem játszhatott volna a Puskásban. Kivéve, ha az európai labdarúgószövetség erre engedélyt nem ad.
Az FTC kérelemmel fordult az UEFA-hoz, hogy három hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzése közül a másodikat és a harmadikat a Puskás Arénában játszhassa.
A zöld-fehér klub kedden a honlapján azt írta, hogy az európai szövetség kedvező döntést hozott, így november 4-én a Juventust, december 2-án pedig az FC Barcelonát a Puskás Arénában fogadja Sergei Rebrov együttese.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.