Ha ma nem sikerült, szombaton még bevásárolhat
A fővárosi piacok nyitva lesznek szombaton.
Azért aki el akarja kerülni a csütörtöki tolongást, jobban teszi, ha ma megvesz mindent.
A bolthálózat kijelölt üzleteiben kedd esténként igyekeznek megkönnyíteni az autista vevők bevásárlását. Két órán át próbálnak minden olyan tényezőt minimálisra szintre csökkenteni, ami esetleg zavarhatja őket.
A Fosun kínai vállalatbirodalom hivatalos közleményben jelentette be: többségi tulajdonos lett a Lanvin-nél, a történelmi múltú francia divatháznál. A céget 1889-ben, tehát az Eiffel torony építésének évében alapította Jeanne Lanvin asszony.
A legnagyobb amerikai hedge-fundok év végi portfólióiról készült jelentésekből kiderült, hogy Soros György alapja sok más társával együtt olyan részvényekből vásárolt, amelyek kereshetnek az emelkedő béreken és a növekvő infláción. Vagyis ezekbe a szektorokba vándoroltak a dollármilliók.
Nőttek a termelői árak, többe fog kerülni a kenyér, a gyümölcs, a tejtermékek. Az alma és a tojás drasztikusan drágult.
A PizzaHut önvezető furgonja után itt a komplett bevásárlást elintéző robotautó.
Az Amazon Go egy olyan boltot takar, ahol nincsenek pénztárak, a fizetéshez elég csak kisétálni a boltból.
Legkésőbb vasárnap délután 2 óráig mindent meg kell venni, mert utána már zárva lesz az üzletek nagy része. Pénteken viszont több lánc boltjai tovább tartanak nyitva.
Nagy segítség vagy ijesztő rémálom, hogy a gépeink lassan jobban ismerik fogyasztási szokásainkat, mint mi magunk? A világ fogyasztóvédelmi hivatalai és a versenyhatóságai már készülnek a technikai újításokra.
Vannak olyan autós társaink, akik gyalogosan még néhány métert sem tesznek meg szívesen a kocsi és a bolt között. Íme a bizonyíték.
December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak, december 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az MTI-vel.
Ma már szinte a csapból is a különböző smart készülékek folynak, de sokan még csak homályosan látunk azzal kapcsolatban, hogy ezek az eszközök pontosan mit tudnak. És vajon szükségünk van erre a sok okos kütyüre?
A Mészáros Lőrinc-féle MKB pénzeli az Avalue Kft.-t, amely megveszi Vajnának a Lapcomot, benne a Bors bulvárlappal.
Két hipermarketben drágultak az áruk legalább öt százalékkal tavaly nyár óta. A sajt és a tojás bolti ára ugrott meg a leglátványosabban az elmúlt egy évben.
Arcfelismeréssel, érzelemelemzéssel és más elektronikus trükkökkel próbálkoznak a kereskedők. A lélektani és marketingismereteket ötvözik a modern technológiával, hogy még tökéletesebben megfoghassák a vevőket.
Japánban már tesztelik azt az újfajta bevásárlókosarat, amely a pénztárosokat feleslegessé, a szatyorba pakolást pedig gyerekjátékká teszi.
Az amerikai tévétársaság az Euronews partnereként a CNN globális versenytársává akar előlépni úgy, hogy az Európai Bizottság továbbra is jelentős összeggel támogatja az európai hírekre szakosodott csatorna működését.
Ennek az amerikai fejlesztésű robotnak csak a lábai fontosak, ugyanis arra tervezték, hogy üzembiztosan eljusson A pontból B pontba, és persze az átlag embereknek is hasznos legyen.
Akár féláron is bevásárolhatunk, ha megelégszünk a nagy áruházak saját márkás termékeivel. Ezt már észrevették az árérzékeny magyar vásárlók, még sosem vásároltak ennyit az áruházak által előállított termékekből.