#bíróság
„Éhen halok, ha nem mondok fel a bíróságon”
Több közép-magyarországi bíróság lassan a működésképtelenség határára kerül, annyi igazságügyi alkalmazott mondott fel a megalázóan alacsony fizetések miatt. Különösen tragikus a helyzet a jegyzők esetében, akik több év tapasztalattal is csak 220-230 ezer forintot visznek haza havonta. Van olyan, aki a bíróság helyett inkább boltba ment dolgozni, az új jelentkezők pedig hátat fordítanak, amint meghallják, mennyi a fizetés. A bírósági alkalmazottak béremelése 8-9 milliárd forintba kerülne, de a kormány csak ígérget.
Hat és fél év börtönre ítélte egy kazanyi bíróság a Szabad Európa Rádió munkatársát
Alszu Kurmaseva orosz–amerikai állampolgárt azért állították bíróság elé, mert a vád szerint valótlanságokat terjesztett az orosz hadseregről.
hvg.hu
Ötezer euró kártérítést kell fizetnie egy újságírónak, mert Giorgia Meloni magasságán viccelődött
A kommentet az X testszégyenítésnek minősítette.
hvg.hu
Annyira rosszak a bírói fizetések, hogy egy magyar bíró az Európai Bizottsághoz fordult miattuk
„Elég volt. Soha nem lehetett és nem is lehet költségvetési kérdés a hatalmi ágak méltó javadalmazása. Ahogy ez a másik két hatalmi ág, az Országgyűlés és a kormány esetében soha nem is volt az.”
hvg.hu
Unokáját zaklatta szexuálisan egy férfi, az ügyészség börtönt kér rá
A férfi első fokon csak felfüggesztett börtönt kapott, az ügyészség ezt azonban nem érzi elég súlyos büntetésnek.
hvg.hu
Magyar György: bár az ügyészség szerint nem történt semmi, ám ez még nem a végállomás a Varga-hangfelvétel ügyében
Az ügyvéd szerint nem tekinthető még teljesen lezártnak az ügyészség nyomozása Magyar Péter hangfelvétele kapcsán. Még akkor sem, ha az ügyészség szerint a volt igazságügy-miniszter otthon csak „pletykálkodott”.
hvg.hu
Jogerősen életfogytiglanit kapott a férfi, aki nadrágszíjjal megfojtotta munkatársát
A gyilkos más bűncselekményt is elkövetett.
MTI
„Nem akartam megölni” – mondta az apa, aki a falba verte ötéves gyermeke fejét, mert megette a kekszét
11 és fél év börtönt kapott és a bíróság a felügyeleti jogát is megszüntette mindhárom gyermeke esetében.
hvg.hu
Zárt és titkos tárgyalást tartanak az Oroszországban fogva tartott amerikai újságírónak
A The Wall Street Journal munkatársát, Evan Gershkovichot kémkedés gyanújával vették őrizetbe az orosz hatóságok, ám mind Washington, mind a férfi lapja szerint alaptalan, koholt vádakról van szó.
hvg.hu
Bíróság elé állítják az oroszok a Wall Street Journal újságíróját, Evan Gershkovichot
Az ügyészség azzal vádolja a 2023 márciusa óta orosz fogságban lévő Gershkovichot, hogy a CIA kéme.
hvg.hu
Sokkolóval bénítottak meg egy baseballpályára berohanó szurkolót Amerikában – videó
A bíró szerint a drukker nem bűncselekményt, csak vétséget követett el. Még a hátraszaltóját is megdicsérte.
Joe Biden a fia ügyéről: Tiszteletben tartom az esküdtszék döntését
Az elnök a Hunter Biden bűnösségét kimondó döntést követően adta ki közleményét.
hvg.hu
11 ezer gyerekpornográf képet találtak a mobilján, hét évet kapott a tatabányai férfi
A felvételek között volt nagyjából száz olyan is, amelyen 12 év alatti gyerekeket sanyargattak.
hvg.hu
Rekordszámú adatkéréssel fordultak a Facebookhoz a magyar hatóságok
A magyar állami szervek 2023-ban 2680 felhasználó tevékenységéről vártak tájékoztatást a Metától, ez több mint kétszer annyi, mint amennyire 2021-ben voltak kíváncsiak. Tavaly a kérések 40 százalékát a Meta elutasította.
hvg.hu
Kisgyermekeivel hazafelé tartó nőt molesztált egy férfi a XI. kerületben
A férfi másnap egy másik nőre is rátámadt. A bíróság gyorsított eljárásban ítélte el.
hvg.hu
Donald Trump azt mondja, elfogadná a börtönt, de szerinte a közvélemény nem nyugodna bele
Interjút adott a Fox Newsnak, ahol ígéreteket tett arra az esetre, ha ő nyerné az amerikai elnökválasztást.
MTI
-
MTI
-
hvg.hu
Szinte teljesen le kellene állítani a gödi Samsung gyárat, ha a kormány betartatná a bíróság döntéseit
Ha a kormányhivatal valóban betartatná a gödi Samsung környezethasználati engedélyének felfüggesztéséről szóló bírósági végzést, akkor a gyár kapacitása legfeljebb 1,38 százalékán működhetne, azaz 72 gyártósorból 71-et le kellene állítania.
hvg.hu
Bilincsek nélkül érkezett meg a bíróságra Ilaria Salis – képek
Folytatódik az olasz antifasiszta támadások fővádlottjának pere.
hvg.hu
Demonstrálók zárták le a gödi Samsung-gyár bejáratát
A bíróság korábban elrendelte a Samsung környezethasználatának megtiltását, ami a kezdeményező civilek szerint a gyár működésének felfüggesztését jelenti. A kormányhivatal szerint azonban a döntés nem a gyár bezárását, hanem egyes tevékenységek korlátozását írja elő.
hvg.hu