Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
A Tuifly egyik utasa lett rosszul.
A főpolgármester mindezt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában fejtette ki, ahol azt is elmondta, hogy enyhe többségre számít a fővárosi közgyűlésben.
MTI
A II. kerületi nyomozók elfogták azt a párost, akik egy autót törtek fel az Ördögárok úton.
hvg.hu
Bűnügyi, bűnmegelőzési és idegenrendészeti akciót tartottak pénteken az V., a VI. és a VII. kerületben.
hvg.hu
A budapesti rendőrök elfogták és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható három férfit.
hvg.hu
Jóval több műanyaghulladék keletkezett, mint júniusban vagy 2018 júliusában, nem lett eredményes az akció.
hvg.hu
Az egyméteres barna kígyó nem mérges, nem támad, nem harap, ő van a legjobban megilletődve, hogy mit keres a panelházak között.
hvg.hu
A rendőröket a lakás tulajdonosa hívta ki, mert nem tudta elérni a bérlőit. Emberölés miatt indult nyomozás.
hvg.hu
A döntésnek ahhoz is köze lehet, hogy a magyarországi székhelyű nemzetközi sportszervezetek alkalmazottai választhatják az ekhós adózást.
MTI
A főváros több kerületében is azelőtt kezdték plakátolni az októberi önkormányzati választásokra, mielőtt eldördült volna a kampánypisztoly. Hiába kérdeztük őket a mikéntekről, alig akadt olyan helyhatóság, amely válaszolt volna. A szakértő szerint szabályozatlan a terület, amit könnyen ki tudnak használni az önkormányzatok.
Balla Györgyi
Főpolgármester-jelölt nem lett, megtalálta az új helyét.
hvg.hu
Sokszor kell kerülgetni őket, folyamatosan járatják a motort.
hvg.hu
Három éve csökken folyamatosan Budapest lélekszáma: 2016–2017-ben 3-3 ezerrel, tavaly csaknem 6 ezerrel többen hagyták el a fővárost, mint ahányan beköltöztek oda. A vándorbotot ragadók többsége hagyományosan a központi agglomerációban kezd új életet, a főváros „szoknyájához” tartozó 80 településen másfél évtizede 738 ezren, tavaly már több mint 850 ezren éltek.
HVG
Péntektől augusztus 20-ig (ami kedd) nagyon megváltozik a budapesti tömegközlekedés.
hvg.hu
Azonban előtte lesz olyan időszak is, amikor egyáltalán nem fog közlekedni a 4-es és a 6-os villamos.
hvg.hu
Drámai mértékű a hiány, a bevételek nem elegendők a minimális fejlesztésre sem.
hvg.hu
Változik a közösségi közlekedés menetrendje az augusztus 20-ai állami ünnepek miatt, a Volánbusz és a MÁV járatai mellett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) menetrendjében is jelentős eltérések lesznek. Ideiglenes forgalomkorlátozásokra, lezárásokra és parkolási tilalomra is kell készülni.
MTI
A hatvanas éveiben járó izlandi férfi miatt kellett nem tervezett leszállást végrehajtani.
hvg.hu