Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
De még így is megfizethetőbbek a belvárosi és a budai kerületeknél.
Az Otthon Centrum háromnegyed éves jelentése szerint
a használt tégla társasházi lakások négyzetméterára az V. kerületben a legdrágább, az 1 millió forintot is meghaladta 2019 első kilenc hónapjában. A Belváros többi kerületében valamivel mérsékeltebbek a négyzetméterárak, 620-740 ezer forint között alakultak. Ugyanakkor a XIII. kerületben 820 ezer forint/négyzetméter áron is értékesítettek ingatlanokat, míg a külső pesti kerületekben 460-650 ezer forint közé estek a négyzetméterárak. Buda kedvelt kerületeiben 700-830 ezer forintért cseréltek gazdát a lakások ebben az időszakban.
Az idei év első kilenc hónapjában a főváros külső kerületeiben 30-40 százalékos volt az árnövekedés az előző év azonos időszakához képest, ami meghaladja a belvárosi kerületek többségében tapasztalt 20-25 százalékos drágulást. Ez alapján elmondható, hogy a fővárosi belső körzetek mellett egyre kedveltebbek lettek a külső kerületek, amelyek megfizethetőbbek a belvárosi és budai kerületeknél. A jelentés tranzakciós és vándorlási adatokra vonatkozó számaiból pedig az látszik, hogy a főváros helyett egyre többen részesítik előnyben az agglomeráció településeit. Ugyanez tapasztalható vidéken is, ahol a megyei jogú városok helyett, egyre többen vásárolnak ingatlant a városkörnyéki településeken.
A budapesti agglomerációban a monori járásban átlagosan 22 millióba kerül egy családi ház, ennél valamivel többért lehet vásárolni a vecsési és szigetszentmiklósi járás településein, de az ár még mindig 30 millió forint alatt marad. Ezzel szemben a budakeszi járás esetében már nagyot ugrik az árszint, a fővárost körbeölelő északi és észak-nyugati szektorban megközelítette az 50 millió forintot az átlagár. „Az agglomerációban érezhetően megnőtt kereslet pörgeti a piacot, az árnövekedés mértéke egyes helyeken egészen jelentős: a gyáli járás településein a családi házak átlagos ára egy év alatt több mint 40 százalékkal emelkedett” – összegezte az adatokat Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője, aki szerint vidéken is hasonló elmozdulás érezhető a piacon.
A használt családi házak árazása a legtöbb megyeszékhelyen hasonló (100-250 ezer Ft/m2), efölött Székesfehérváron, Debrecenben, Sopronban és Érden kínálnak többért egy négyzetmétert (300 ezer Ft/m2).
2014 óta a legmeredekebben a nagyvárosok környéki településeken nőtt meg az adásvételek száma a lakáspiacon, de a legtöbb ingatlan a legnagyobb városokban és fővárosi kerületekben cserél gazdát – mondta Soóki-Tóth Gábor.
A KSH negyedéves adatait elemezve a trendek egyértelműen a kisebb települések ingatlanpiaci élénkülését vetítik előre. A fővárosban az évente tulajdonost cserélő ingatlanok száma csökkenést mutatott az utóbbi két évben, míg a kisebb városokban, a fővárosi agglomerációban és a vidéki városok vonzáskörzetében található falvakban enyhén emelkedett az adásvételek száma. Ez még nem jár együtt az árnövekedés megtorpanásával: az Otthon Centrum Debrecenben mérte a vidéki városok között a legdrágább átlagárat a használt tégla társasházi lakások szegmensében (430 ezer Ft/m2), az árnövekedés – alighanem a küszöbön álló jelentős autóipari beruházásnak is köszönhetően – majdnem elérte a 30 százalékot.
A jelentés kitér az ingatlanok eladási idejére is. Eszerint a panellakások átlagos forgási sebessége 67 nap, a leggyorsabban továbbra is Budapesten és a régióközpontokban lehetett ilyen lakást értékesíteni, átlagosan kicsit kevesebb, mint két hónap alatt: ráadásul ebben a szegmensben volt a legkisebb az alku mértéke is. A tégla társasházi lakások forgási ideje 85 nap volt, csak a legkisebb városokban volt ennél valamivel magasabb. A családi házak esetében a válság óta először fél év alá csökkent az értékesítési idő, de a településméret itt is jelentősen meghatározza az eladáshoz szükséges időt.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.