Parlamenti demokrácia magyar módra: megszavazta az Országgyűlés a három hónapja hatályos idei költségvetést
Lassan jöhet a jövő évi büdzsétervezet.
Lassan jöhet a jövő évi büdzsétervezet.
A pénzügyminiszter szerint válságálló gazdaságot építenek, és elárulta azt is, mennyire csökkentenék az államadósság szintjét.
Az EU önvédelmi képességének a minimumát sem teljesíti azzal, hogy csak teljes egyetértéssel lehet kidobni tagokat a szövetségből. Pedig szerzőnk szerint, még a magyar állampolgároknak is jobb lenne, ha az országot a jelenlegi vezetésével kipenderítenék az unióból. Vélemény.
A külföldieknek sugárzó német közszolgálati média sorra veszi az elmúlt napok politikai történéseit Magyarországon és ezek hatását az EU-ra. Nem sok jót tudnak felsorolni.
Nem először ugrott neki a kormány a kata szerinti adózás módosításának. A legnagyobb harcosa az ügynek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a hvg.hu-nak azt mondta, a kabinet kis híján szó szerint vette át a javaslatát. Az új szabályozás jövőre lép életbe, célja, hogy felszámolja a munkaviszonynak álcázott foglalkoztatást és csökkentse a cégek közti versenyhátrányt.
A főpolgármester szerint komoly fejtörést jelent az állatkerti biodóm, ennek befejezéséhez még 20 milliárd forint hiányzik.
Ebből 77 milliárd megy működésre és műsorgyártásra.
Óvodákra kevesebb jut, mint a babaváró hitel kamattámogatására és a nagycsaládosok autóvásárlására együttesen. Az oktatást sem kényezteti el a kormány, kivéve, ha sportról van szó. Pedig a helyzet jó, és jövőre még jobb lesz. Itt vannak a 2020-as büdzsétervezet fő számai.
Aggályosnak tartott jövő évi költségvetési tervezetének módosítására szólította fel az olasz kormányt az Európai Bizottság. A testület szerint az abban szereplő számok közel sem felelnek meg a korábbi uniós ajánlásoknak és római kötelezettségvállalásoknak.
Kiköltekeztek a minisztériumok, elszállt az államháztartási hiány.
Nem a meglehetősen egyedi tételt jelentő repjegy és a szállás, hanem a helyi költségek alapján rangsoroltak. Az első és utolsó helyezett költségei között csaknem háromszoros a különbség.
Másfél évtizedes vajúdás után vág neki a főváros a Lánchíd és a Várhegy-alagút rekonstrukciójának. A munkálatokra szánt időt és pénzt egyaránt alulbecsülhették.
Egyetlen nap alatt csaknem 40 milliárd forintot osztott szét a kormány, ebből több mint 10 milliárdot már a következő évi költségvetés terhére. Október közepére elköltötték az állami büdzsé rendkívüli tartalékának több mint 90 százalékát – derül ki a hétfői Világgazdaságból.
Nem ez az egyetlen kiadás-követő alkalmazás az App Store-ban, mégis érdemes letölteni, mert remekül áttekinthető, egyszerűen kezelhető, ráadásul egy kis időre ingyenessé tették.
Tizenhat civil szervezet 94 oldalon tette közzé konkrét és számszerűsített javaslatait a 2017-es költségvetési tervezettel kapcsolatban. A Civilek a költségvetésről projektet a Költségvetési Felelősségi Intézet fogja össze, amely a számítások lektorának szerepét is ellátta. A két általunk legfontosabbnak tartott területet közelebbről is megnéztük.
Az ideinél is nagyobb költségvetési hiányt terveztek be a 2017-es költségvetésbe, de ezt annak "új szerkezetével" próbálja leplezni a kormány. A strukturális deficit ráadásul bőven túllépi az EU által engedélyezettet, ami a magyar stabilitási törvényben is szerepel.
Az LMP szerint a költségvetés növeli a szegények számát, általa folytatódik a társadalom kettészakadása néhány gazdagra ás a szegények széles tömegére.
Az Országgyűlés ma tárgyalhat utoljára a jövő évi költségvetés főösszegeiről, vagyis a teljes büdzsé bevételeiről és kiadásairól, amelyet a képviselők a tervek szerint kedden véglegesíthetnek.
A Költségvetési Tanács megkapta hétfőn a jövő évi költségvetési törvény tervezetét, amit október 27-28-ra szeretnének véleményezni.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, az egészségügyi államtitkár élvezi a bizalmát, ráadásul "nagyon komoly feladatai is vannak".