Állami és uniós támogatásokat nyúlt le egy magyar bűnszervezet
A pályázatíró cégeket egy számviteli végzettséggel rendelkező nő irányította. A bűnszervezet 2,1 milliárd forinthoz jutott hozzá jogosulatlanul.
A pályázatíró cégeket egy számviteli végzettséggel rendelkező nő irányította. A bűnszervezet 2,1 milliárd forinthoz jutott hozzá jogosulatlanul.
Elrejtették a törvénymódosítást, de a jövőben szinte lehetetlen lesz bizonyítani, hogy egy bűncselekményt bűnszervezetben követtek el. Ezzel akár a fideszes Simonka György is jól járhat, akit költségvetési csalással gyanúsítanak.
Hamis befektetési ígéretekkel franciákat becsapó nemzetközi bűnszervezetet leplezett le a rendőrség.
Az őrző-védő cég csalt a munkavállalók utáni járulékokkal, milliárdos nagyságrendű adót került el, Áfát sikkasztott, fiktív cégeket hoztott létre, mindebben összesen 66 ember volt érintett.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 75 emberrel szemben javasolt vádemelést, az ügyészség lépett.
Az ügyészség szerint hárommilliárd forint adót csalt el egy kávé, cukor, csokoládé és energiaital kereskedelmével foglalkozó csoport.
Egy bűnszervezet 2012 és 2016 között autóversenyzéshez kapcsolódó színlelt reklámtevékenységgel csalt el több mint 11 milliárd forintot.
Ketten még mindig szökésben vannak.
Így többé nem a "leplezetlenül politikai érdekeket szolgáló" ügyészség irányít, hanem a bíróság, és kiderülhet, van-e magyar jogállam – így kommentálta Czeglédy Csaba az ügyészség hétfői bejelentését, hogy végre elkészült a vádirat ellene és 20 társa ellen.
A házkutatások során a hatóságok fegyvereket, autókat, ékszereket és befektetési aranyat is lefoglaltak több mint egymilliárd forint értékben.
A fideszes politikus kiadatását kérte Polt Péter legfőbb ügyész, első körben a Mentelmi bizottság dönt róla.
A költségvetésnek okozott kár 1 milliárd 165 millió forint.
Több mint 300 millió forint kárt okoztak, most vádat emelt ellenük a Gödöllői Járási Ügyészség .
Az amerikai elnök nem alap nélkül állatozta le az MS-13 banda tagjait, de hazudott, amikor azt mondta, El Salvador szabadította rá az USA-ra a bűnszervezetet.
Az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottat 25-25 év fegyházbüntetésre ítélték első fokon embercsempészet és emberölés miatt.
Több mint négymilliárd forint áfatartalmú fiktív számlát állított ki az a bűnszervezet, melynek tagjaival és a számlákat felhasználó társaságok képviselőivel szemben vádemelést javasolnak a pénzügyi nyomozók. Az ügyben hatvannégy gyanúsított szerepel.
Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A gyanú szerint az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával „ügyeskedtek” majdnem egymilliárd forint kárt okozva a költségvetésnek. A NAV pénzügyi nyomozói a teljes kár megtérülését biztosították azzal, hogy a bűncselekményt megszakították, a haszonhúzók vagyonát lefoglalták, és megakadályozták a visszaigényelt áfa egy részének kiutalását.
Több európai államban kapcsolták le egy áfacsalással foglalkozó bűnszervezet tagjait, akik egyebek mellett Magyarországon is ügyeskedtek.
Tizenkét ember ellen javasolnak vádemelést a rendőrök.
Nem kispályások voltak azok a bűnözők, akik ellen vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 18 milliárd forintos pénzmosási ügyben. A bandában külföldiek is vannak, akik kolumbiai kábítószerrel és ukrán csempészcigarettával is üzleteltek.