Milliárdos csalásban, 66 ember ellen emeltek vádat

Az őrző-védő cég csalt a munkavállalók utáni járulékokkal, milliárdos nagyságrendű adót került el, Áfát sikkasztott, fiktív cégeket hoztott létre, mindebben összesen 66 ember volt érintett.

  • hvg.hu hvg.hu
Milliárdos csalásban, 66 ember ellen emeltek vádat

Egy 59 és egy 44 éves férfi színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot biztosító bűnszervezeteket irányított, a "szolgáltatásaikat" igénybe vevő cégek ezzel rengeteg adó befizetését kerülhették meg.

Jellemzően vagyonvédelemmel foglalkozó vállalatok színlelt szerződéseket kötöttek a két vádlott által irányított bűnszervezethez köthető másik cégekkel. Ezzel a cégvezetők elérték, hogy úgy tűnjön, a munkavállalóik utáni járulékok nem az ő cégüknél keletkeznek, illetve hogy az alattuk elhelyezkedő cégektől valótlan tartalmú számlákat állítsanak ki, továbbá jóval lecsökkentsék a befizetett áfát. 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói 2017. november 7-én országos akciót hajtottak végre a bűnszervezet felszámolása érdekében, és elfogták annak vezetőit és tagjait.

A Fővárosi Főügyészség a láncolatban érintett 66 személy ellen emelt vádat, legtöbbjükkel szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt. Ezeket a bűncselekményeket a törvény – a bűnszervezeti és a halmazati szabályokra figyelemmel – öttől huszonegy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.