Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ceu

Gergely Márton, Joó Hajnalka Itthon

Orbán bosszantására a CEU úgy marad Budapesten, hogy csendben elköltözik

Ha elmarad a kormányváltás, vagy nem áll be teljes fordulat a Fidesz politikájában, akkor a következő két év során a CEU az osztrák fővárosba teszi át központját – információnk szerint még tavaly ősszel így döntött az amerikai–magyar egyetem vezetősége. Az intézmény továbbra is azt hangsúlyozza: nem vonul ki Budapestről, nem futamodik meg. Felemás maradásával épp Orbán Viktort hozhatja kellemetlen helyzetbe.

Windisch Judit Itthon

Palkovics László annyiszor verte át az akadémikusokat, hogy már a szavát sem hiszik

"Ez a törvény nem a CEU ellen van" -–emlékeznek még erre a legendás Palkovics-mondásra? Hát arra, mikor arról beszélt, hogy senki sem akarja a Budapesti Corvinus Egyetemet szétválasztani, majd mégis megtették? Több akadémikussal is beszéltünk, akik egyáltalán nem bíznak Palkovicsban. Szerintük, amit a miniszter mond az akadémia függetlenségének megmaradásáról, csak üres lózung.

hvg.hu Itthon

Orbán cinikus válasza a CEU-ról: A jó döntéshez idő kell

A Magyarországról való kivonulását fontolgatja a CEU, miután a kormány közel egy éve nem írja alá New York állammal azt a megállapodást, amelyet a tavalyi botrányos törvénymódosítással szabott az egyetem további működésének feltételéül. A határidő azonban a jelek szerint csak a CEUt aggasztja/sürgeti. A miniszterelnök szerint ej, ráérünk arra még, a Néppárt pedig ne szóljon bele.

hvg.hu Itthon

Orbán kezében a CEU sorsa

Meddig feszíti a húrt a magyar kormány a CEU működéséhez szükséges államközi szerződés ügyében? És mennyit bír ki még bizonytalanságban az egyetem? Ezt is mérlegelik ma és holnap az intézmény legfontosabb döntéshozói. Ha az egyetem elhagyni kényszerül Magyarországot, abból minden bizonnyal nemzetközi botrány lesz. Ez nagyjából egyvalakit nem érdekel: igen, akinek - mint a császári időkben - a felfelé- vagy lefelé tartott hüvelykujján múlik minden.

hvg.hu Itthon

Ilyen volt a talán utolsó CEU-diplomaosztó Budapesten

A tanulás és kutatás szabadsága nem a kevesek kiváltsága, hanem a demokrácia alapja, mondta el Michael Ignatieff, a CEU rektora az intézmény diplomaátadó ceremóniáján. Ha ez nincs, a demokrácia meghal. Ez ellen küzd egy ideje a CEU. A ceremónián felszólalt egy olyan diák is, aki a délszláv háború idején menekültként kapott egy újabb esélyt Svédországban, és most diplomásként fejezi be az iskolát.

hvg.hu Itthon

Mintaszerűen packázik az állam a CEU-val

2017 októbere óta nem tudta az állam megvizsgálni, érvényes-e a CEU és New York állam közt a megállapodás. Az idő fogy, a CEU-nak lassan döntenie kell, megy-e vagy marad.

hvg.hu Itthon

Kornai Jánost díjazza a CEU

Az egykori kommunista társadalmak gazdasági átalakulását ösztönző munkája elismeréseként a kiváló magyar közgazdász kapja idén a Közép-európai Egyetem legmagasabb kitüntetését, a Nyílt Társadalom díjat.

hvg.hu Gazdaság

Nem adja épületeit a CEU akkor sem, ha költöznie kell

Konkrét tervek egyelőre nincsenek az épületek hasznosításához, de igyekeznek új funkciókat találni azoknak, ha muszáj lesz. Azok a hallgatók, akik Budapesten kezdtek, Budapesten is fejezik be tanulmányaikat, erre a magyar törvények biztosítanak lehetőséget Fodor Éva rektorhelyettes szerint.

Windisch Judit Itthon

Cinikus módon seprűzheti ki a kormány a CEU-t Budapestről

Szűk másfél hónap maradt arra, hogy a magyar kormány aláírja New York állam képviselőjével a CEU további működéséről szóló megállapodást, különben a magyar–amerikai elitegyetem feladja a várakozást, és Budapestről Bécsbe költözik. A tavaly szigorított törvény feltételeinek is megfelel ugyan az intézmény, de a Külügyminisztérium szerint a CEU esetén alapos vizsgálatra van szükség, így az aláírás ideje még nem jött el.

hvg.hu Itthon

Ignatieff: Ha nyárig nincs megállapodás, Bécsbe költözik a CEU

Orbán beígért bosszújára készülnek az ellenségei – ezzel a felütéssel jelent meg cikk a The Washington Postban. A lap szerint azok az egyetemek, médiumok, helyhatóságok és emberi jogi szervezetek, amelyek eddig az utolsó ígéretei voltak annak, hogy Magyarország nyitott és szabad marad, talán nem maradhatnak meg sokáig.

1
17 18 19 20 21
45
Rengeteg munkáshitel iránt érdeklődő magyar lesz csalódott

Rengeteg munkáshitel iránt érdeklődő magyar lesz csalódott

Marabu Féknyúz: Rogános színjáték

Marabu Féknyúz: Rogános színjáték

Szilárd EU- és NATO-tagság, pragmatikus kapcsolat Oroszországgal – Magyar Péter a Reutersnek beszélt arról, hogyan kormányozná Magyarországot

Szilárd EU- és NATO-tagság, pragmatikus kapcsolat Oroszországgal – Magyar Péter a Reutersnek beszélt arról, hogyan kormányozná Magyarországot

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Nem mindennapi notebook: két képernyője, lecsatolható billentyűzete van az Asus laptopjának

Irodalmi-politikai detektívmunka kellett ahhoz, hogy kiderüljön, antiszemita volt-e a Képtelen természetrajz írója

Irodalmi-politikai detektívmunka kellett ahhoz, hogy kiderüljön, antiszemita volt-e a Képtelen természetrajz írója

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

Hamarosan egy teljesen új alkalmazás jelenhet meg az iPhone-ján

A címlapról ajánljuk