A Ford Focus és Fiesta gyártása is leállt
Mindkét kényszerszünetet a chiphiány okozza.
Békeidőben még aligha volt olyan karácsonyunk, amelyre annyira nehéz lett volna felkészülni, mint az ideire. Az áruszállítás kaotikus helyzete, a globális chiphiány és a megugró infláció külön-külön is súlyos gondokat okoztak volna, de most egyszerre szembesülhetünk mind a hárommal.
Az olasz gyártó már idén bemutatta volna új kompakt szabadidő-autóját, de keresztülhúzták a számításait.
Bár a hétköznapi sofőrök mindebből keveset érzékelnek, az autóipar épp jelentős átalakuláson megy keresztül. Fontos, hogy amikor autóiparról beszélünk, nem csak a konkrét autógyártókra gondolunk, hanem azok beszállítóira, partnereire, akik nélkül bizony megállna az élet, de legalábbis a gyártás.
A világjárvány egyik hozadékaként kialakult globális chiphiány immár történelmi magasságokba emelkedett, komoly veszélybe sodorva számos iparágat.
A legutóbbi nagy leállást péntekre a General Motors jelentette be.
Az Apple-t is kiszolgáló Taiwan Semiconductor Manufacturing 10-20 százalékkal emelheti az árait.
Három hétre nyúlt el az alkatrészhiány miatti termelési szünet.