A Pénzügyminisztérium szerint a magyar chipsadó működik, és igazi úttörőnek számít Európában
A Facebookon védte meg a tárca a több mint tíz éves intézkedést, aminek hatásairól nemrég jelent meg egy nem éppen hízelgő tanulmány.
A Facebookon védte meg a tárca a több mint tíz éves intézkedést, aminek hatásairól nemrég jelent meg egy nem éppen hízelgő tanulmány.
Csak egy időre tudta a népegészségügyi termékadó az egészségesebb étkezés felé terelni a magyarokat, ráadásul a társadalmi egyenlőtlenségeket is növelte.
A magas itthoni árért többek között a chipsadó, illetve a 27 százalékos ÁFA a felelős.
Addig szigorítottak, hogy már nem jár jobban a cég akkor sem, ha arginint használ helyette.
Idén már az első félévben duplaannyi pénzt folyt be az államkasszába a chipsadóból, mint amennyit az első teljes évben elkönyveltek. A károsnak tulajdonított alapanyagok után kivetett népegészségügyi termékadó miatt a cégek változtattak is az élelmiszerek összetevőin, de a fogyasztók továbbra is az édeset-sósat keresik.
A Csíki Sör Magyarország Kft. zsinórban a hatodik éve veszteséges.
Titok, hogy melyik gyártó a legnagyobb befizető.
Az agrártárca pontosította saját államtitkára szavait.
A népegészségügyi termékadó sok kritika érte, a kormány mégis további termékekre vetné ki. Az Agrárminisztérium államtitkára nem ért egyet ezzel az iránnyal.
Ha átmennek az MNB javaslatai, drágulni fog a sütemény, a hamburger, a bacon és a virsli is.
Bevezetése óta közel 200 milliárd forint költségvetési rést tömött be a népegészségügyi termékadó. Adóként bevált, népnevelési eszközként viszont kétséges a hatása.
Mától általánosan 20 százalékkal emelkedik a népegészségügyi termékadó az egészségi kockázatot jelentő ételek és italok esetében, emellett az adóköteles italok körébe tartoznak újévtől a gyümölcspárlat, a pálinka és a gyógynövényes italok is.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Bizottságának budapesti ülésén Orbán Viktor mondott nyitóbeszédet. Ebben az elmúlt évek sikeres népegészségügyi intézkedési között említette a trafiktörvényt, amelynek köszönhetően szerinte csökkent a dohányosok száma. Orbán arról is beszélt, hogy a kormány politikájának köszönhetően a sport a magyar fiatalok mindennapjainak részévé vált.
Alig vannak európai országok, ahol az állam jobban beleszól, mit érdemes enni és inni, mint nálunk.
Bár csökkent az energiaitalok koffein- és taurintartalma, ugyanolyan cukrosak, mint korábban.
A chipsadó tavalyi kiterjesztése a kommersz szeszekre az EB szerint diszkriminatív, ezért kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen.
A népegészségügyi termékadó, ismertebb nevén a chipsadó kiszélesítését javasolja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP).
Elkeseredett, netán dühös, mert éppen sorban áll egy benzinkútnál az új matricájára várva? Már tizedszer kapja ugyanazt a hibaüzenetet az online értékesítési rendszeren? Hagyja a francba, és spórolja meg a nagy megdöbbenést! Tudja, mennyi elfuserált kormányzati beavatkozáson esett át az elmúlt öt évben? Ha van gyereke, valószínűleg sejti, mi zajlik az iskolákban, ha kereskedő, az új pénztárgépével kell vacakolnia, esetleg pórul járt a chipsadóval vagy az e-útdíjjal. Közben fizeti a folyton változó tranzakciós adót, és nézi, miként szórja a kormány a pénzt az elbaltázott devizafalura, és hogyan osztja ki a haveroknak a trafikokat, de még azt is elrontja. Ennyi mellényúlás után kormánynak sem lehet könnyű lenni.