Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az agrártárca pontosította saját államtitkára szavait.
Hiába kecsegtette az édességgyártókat azzal a fideszes Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, hogy tárcája kezdeményezte a népegészségügyi termékadó (neta) eltörlését, mert az nincs napirenden – tudta meg a Népszava.
A lapnak maga az agrártárca pontosította államtitkára szavait.
"Minden adónem, így a chipsadó hatását is vizsgálja a kormány, az eltörlése viszont nincs napirenden" – írta az újság kérdésére az agrártárca, hozzátéve, hogy azért sem, mert az fontos eszköz a lakosság egészség-magatartásának formálásában.
A chipsadó bevezetését követően a gyártók 30 százaléka teljesen eltávolította a káros összetevőt, 40 százalékuk pedig módosított a termékösszetételen úgy, hogy az egészségesebb lett. Már három évvel az adó bevezetése után egytizedével csökkent a cukrozott italok fogyasztása – írta a Népszava.
Zsigó Róbert, a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára egy budapesti konferencián beszélt arról két nappal korábban, hogy az Agrárminisztérium kezdeményezte a népegészségügyi termékadó, ismertebb nevén a chipsadó újragondolását.
Zsigó azt is hozzátette, nem biztos, hogy a legjobb eszköz a chipsadó.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.