#D-vitamin




Életmódváltás a karantén után

Az biztos, hogy az elmúlt félévben, a járvány első hullámának hatására sokak életmódja változott meg mind a mozgás, mind a táplálkozás terepén. A SPAR szakértőit, egy dietetikust és egy élelmiszeripari mérnököt kérdeztünk arról, mik ezek a változások, illetve mire figyeljünk, ha éppen most, a járvány kellős közepén csapunk bele egy nagyobb sporteseménybe, megmérettetésbe, például a maratonba.



Mesterséges napot vinne a kicsi, sötét lakásokba a Samsung

Nem megy üres kézzel a Samsung az idei januári technológiai kiállításra, a CES 2020-ra. Bemutat például egy érdekes innovációt, ami mesterséges napsugarakat hozhat a sötét lakásokba, és egy sokoldalú UV-sugárzás mérőt is megismertet a világgal.















A D-vitamin csodákat művel, pótlását mégsem vesszük komolyan

Tél végére a magyarok 95%-a szenved D-vitamin-hiányban – kétharmaduk kritikus mértékben –, mégis mindössze a lakosság 15%-a figyel oda a megfelelő pótlásra. Pedig a D-vitamin nélkülözhetetlen szerepet játszik számos betegség prevenciójában és kezelésében, így például a csontritkulás megelőzésében, valamint az immunrendszer működésében.