Kijöttek a hivatalos árak: több mint kétezer forinttal drágul az éves matrica a személyautókra
A megyei matricák ára 5200 forintról 5450 forintra emelkedik.
A megyei matricák ára 5200 forintról 5450 forintra emelkedik.
Ha nem is a legegyszerűbb módon, de legalább az ügyintézési díjat megúszhatjuk.
Az EU német elnöksége alatt Andreas Scheuer német közlekedési miniszter végig vinné azt a tervezetet, amelynek alapján, mindenhol bevezetnék az útdíjrendszert Európában.
A bliccelők a kijárási korlátozások alatt sem pihentek.
Mindez korántsem azt jelenti, hogy nem kell útdíjat fizetni.
Egyre többeknek jut eszébe – ha nem vettek autópálya-matricát –, hogy egy órán belül még büntetlenül be lehet pótolni a mulasztást.
Aki eddig még nem tette meg, az a lehetőségek szerint ma vásárolja meg 2020-as e-matricáját.
Jövőre fokozott menetközbeni ellenőrzésre lehet számítani a fizetős szakaszokon.
Októbertől már csak a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél lehet 2019-re érvényes éves, országos e-matricát vásárolni, a szolgáltató viszonteladói körében, például benzinkutakon nem.
Jelenleg még sztrádabélyeget használnak a személyautóknál.
Egy német nyelven levelező cég csinálja évek óta a külföldi rendszámos autók autópálya-bírságainak behajtását. Míg a magyar rendszámos autók alapbírsága 15 ezer forint, rajtuk keresztül a külföldieknek nagyjából háromszor ennyi.
Hétfőtől nem csak a kártyaadatokat, de az azonosításkor megküldött kódot is kérik az e-matrica és az e-útdíj vásárlásnál.
Vitatható szituáció az M1-esen, mert egy lezárt lehajtó miatt könnyen bajba kerülhetnek az autósok. A jogosultság ellenőrzést végző cég szerint viszont ez félreértés.
Valaki megint egy James Bond filmben érezte magát.
Februártól már büntetnek, ha nincs idei, érvényes jogosultság. Érdemes talán ellenőrizni.
Aki a mai nap végéig nem vásárolja meg az általa használt útszakaszokra érvényes új matricát, az holnaptól már pótdíjra számíthat.
Érdemes odafigyelni arra, hogy időben és jó rendszámra vásároljuk meg az e-matricát, különben akár több 10 ezer forinttal lehet vékonyabb a pénztárcánk.
Mondjuk nem egy nagy táv a három kilométer, amit most külön útdíj nélkül lehet használni.