Egy bíró visszamenőleges adóbevallásra kötelezte Trumpot
Trump fellebbezett, ügyvédjei szerint az elnöknek mentesülnie kellene az ilyen vizsgálatok alól.
Trump fellebbezett, ügyvédjei szerint az elnöknek mentesülnie kellene az ilyen vizsgálatok alól.
MTI
Erről az észak-koreai főtárgyaló beszélt Stockholmban.
MTI
Donald Trump engedélyezte számukra a csatlakozást az ESTA-programhoz.
hvg.hu
Melinda Gates, a Microsoft-alapító Bill Gates felesége bejelentette, hogy egymilliárd dollárt szán a nők egyenjogúságának segítésére az Egyesült Államokban.
MTI
Nem viseli jól az amerikai elnök, hogy vizsgálódnak az ukrajnai ügyekkel kapcsolatban.
MTI
MTI
hvg.hu
A volt amerikai elnök Jimmy Carter 95 éves, Orbán Viktor szülinapi levelében azt köszönte meg, hogy az elnöksége idején visszaadták a koronát Magyarországnak.
MTI
MTI
hvg.hu
Még a héten szakértői szintű találkozót tartanak a két ország képviselői.
MTI
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) szakemberei összesen 514 beteget kérdeztek ki az e-cigarettával kapcsolatban, a válaszok alapján pedig összeállni látszik a kép.
hvg.hu
Már javában tart a harc az Egyesült Államok és Kína között azért, hogy ki uralja majd a jövő internetét alátámasztó technológiát.
Bámer Bence
Az amerikai bevándorlási hivatal egy kézikönyvben magyarázza el a hatóság embereinek, hogyan kell használni a Google Fordítót, hogy azzal ellenőrizzék a menekültek közösségi oldalakra kitett posztjait.
hvg.hu
A feltehetőleg iráni részvétellel Szaúd-Arábia ellen végrehajtott légitámadás új, veszélyes fejezetet nyitott az öbölbeli konfliktusban. Trump nyáron már egyszer visszakozott egy Irán elleni katonai konfliktusból, noha részletekig kidolgozott terv volt rá. Teherán pedig egyre bátrabb, hisz gyengének látja Washingtont.
Erősítenék a légvédelmet, miután két súlyos légi csapás érte a legfontosabb szaúdi olajlétesítményeket.
MTI
Egyre több rejtélyes légúti megbetegedés köthető az e-cigikhez az Egyesült Államokban.
hvg.hu
Az iráni külügy azt állította, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter próbálja lassítani a vízumok kiadását az iráni küldöttség számára.
MTI
Bukta Béla Szabolcs, aki a kétezres években Varga Mihály tanácsadója volt, az ellenük indított ügyekben történt visszaélések miatt kér menedékjogot az USA-ban.
hvg.hu
Ezzel a limitált szériás Bentaygával garantáltan ritkán találkozhatunk majd az utakon.
hvg.hu
Most már biztosan nagyon várják a halloweent.
hvg.hu
Ügyvédje szerint a volt kém a beszervezési kísérlet visszautasítása miatt kapott olyan sokára menedékjogot Oroszországban.
MTI
Egy bíróság már törvénytelennek minősítette a parlamenti ülésszak szüneteltetését, most a legfelsőbb bíróságnak kell döntenie.
hvg.hu
hvg.hu
merites.hu
Donald Trump beleszállt az energiatakarékos izzókba, mondván, azok fénye miatt tűnik sokszor narancssárgának. A szakemberek szerint viszont egészen más áll(hat) a háttérben.
hvg.hu