#egyetemek

Egyetemek prés alatt
 

Egyetemek prés alatt

Négy éve halogatja a felsőoktatási reform elindítását a kormány, amely ismét a miniszterelnök elképzeléseinek megvalósításával és az intézmények megregulázásával van elfoglalva. Pedig több helyen nagy a baj: nem egy főiskola feladná önállóságát a túlélésért.

Szabó Fruzsina Szabó Fruzsina


Egyre népszerűtlenebb az állami képzés a felsőoktatásban
 

Egyre népszerűtlenebb az állami képzés a felsőoktatásban

Tavaly még a diákok 87, idén csak 79 százaléka mondta azt, hogy állami ösztöndíjas képzésre szeretne jelentkezni. A felvételi előtt álló diákok 32 százaléka még nem döntött arról, melyik felsőoktatási képzésre adja be majd a jelentkezését – derült ki egy felmérésből.

MTI MTI

Magyar Nemzet: elvennék a mesterképzést a főiskoláktól
 

Magyar Nemzet: elvennék a mesterképzést a főiskoláktól

A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) azt javasolja, hogy a jövőben a főiskolákat főigazgatók vezessék, és csakis az egyetemek első számú vezetőit nevezzék ki rektornak, a testület a mesterképzés lehetőségét is az egyetemek kiváltságává tenné – írta a Magyar Nemzet pénteken.

MTI MTI


Szijjártó kétszer utazta körbe a Földet, minimális eredménnyel
 

Szijjártó kétszer utazta körbe a Földet, minimális eredménnyel

Nem múlik el úgy hét, hogy Szijjártó Péter ne jelentkezne be valahonnan külföldről, hogy a kormány legújabb külgazdasági sikereiről számoljon be a közmédiának. Orbán Viktor volt szóvivője fáradhatatlanul járja a világot, egzotikus helyeken, keleti országokban jár, többet költ repülőre, mint a külügyminiszter. Ennek ellenére a sikerek egyelőre csak papíron léteznek. Az eddig elért eredményekre vonatkozó, még a múlt héten feltett kérdéseinkre az államtitkárság cikkünk megjelenése után válaszolt - reakciójukat dőlt betűkkel olvashatják.

Csikász Brigitta - M. László Ferenc Csikász Brigitta - M. László Ferenc

Klinghammer: a kormány nem akar egyetemeket bezárni
 

Klinghammer: a kormány nem akar egyetemeket bezárni

Nincs kormányzati szándék egyetemek, főiskolák megszüntetésére, a kormányzat nem zárathat be felsőoktatási intézményeket - nyilatkozta Klinghammer István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára a Világgazdaságnak.

MTI MTI

Három csoportra osztanák az egyetemeket
 

Három csoportra osztanák az egyetemeket

Három csoportra osztanák az új struktúrában a hazai egyetemeket – közölte a Napi Gazdaság a Magyar Rektori Konferencia (MRK) egyik elnökségi tagját idézve. A lap úgy tudja, a rektorok fennhatósága alá tartoznának a "speciális szaktudással rendelkező" kormányzati kancellárok.

hvg.hu hvg.hu