Dobszay János: Karácsonyi rosszkívánság
Az, hogy a karácsonyról miért épp az LMBTQ-probléma jut a lelkészek, rabbik eszébe, legyen az ő bajuk. Itt már a jelenség maga is súlyos látlelet. Vélemény.
Az, hogy a karácsonyról miért épp az LMBTQ-probléma jut a lelkészek, rabbik eszébe, legyen az ő bajuk. Itt már a jelenség maga is súlyos látlelet. Vélemény.
Három református és egy katolikus intézménynek, valamint a katolikus óvodáknak utalt ki a kormány összesen 13,4 milliárd forintot.
Az egyházak támogatása is „a gazdaság újraindítását szolgáló előirányzatok” közé tartozik.
Volt idő – épp 30 éve –, amikor a Orbán Viktor nemhogy az „áment” nem mondta ki az egyházak kárpótlására, de egyenesen tiltakozott az Antall-kormány erről szóló törvénye ellen.
Németh Emma mandátuma jövő júliusig tartott volna.
A családjuk köréből veszélyeztetettségük miatt kiemelt gyerekek közül most még többen kerülnek egyházi gondozásba, mivel ezekben a hetekben kerül át a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez a fővárosi Tegyesz nevelőszülői hálózata is. Az átvevő egyházi intézmény szerint a hittel többet tudnak adni, mások viszont értetlenül szemlélik, ahogy az egyházmegye felsőbb kérésre magához veszi a hazai ellátás jelentős részét.
Júliustól a görögkatolikusok fenntartásába kerül a sokmilliárdból kistafírozott Felső-szabolcsi Kórház. A görögkatolikus egyház „negyedik embere” éppen Seszták Miklós öccse – írja a HVG hetilap.
„A lakosság egészségi állapotának javítása és az egészségügyi ellátórendszer továbbfejlesztése érdekében.”
Mindenféle világnézeti klub működhessen a saját elképzelése szerint, amíg nem sérti meg a törvényt. Nevezze az egyház a melegséget annak, aminek akarja, a szekuláris szervezetek meg nevezzék az egyházat annak, aminek akarják.
Nem elképzelhetetlen, hogy a tanítónak felvett hallgatók több mint fele egyházi intézmény diákja legyen.
Vannak helyek, ahol nagyobb valószínűséggel lesz valakiből fertőzött. A Johns Hopkins Egyetem új kutatása szerint ez az egyházakra és templomokra is igaz.
Milliárdokat adtak egy olyan eseményre, amit egy évvel elhalasztottak, de kapott pénzt Balog Zoltán Németajkú Református Egyháza is.
A határon túli magyar papok jövedelempótlékának emeléséről is döntés születhet. Jövőre várhatóan már az új egyházközösségek szervezői is kaphatnak a pénzből.
A veszélyhelyzetre való tekintettel döntött a kormány az átcsoportosításról.
Április 5-ig elmaradnak az esküvők és keresztelők, a temetésekre pedig csak szűk körben kerülhet sor – így döntött több egyház is. A lelkekkel azonban igyekeznek továbbra is foglalkozni.
Erről szerződött az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség a kormánnyal.
Templomra nem, de imaház, plébánia felújítására pályázhatnak a faluprogramban. A forrásokra egyházak és önkormányzatok is jelentkezhetnek, de ha mindkettő pályázik egy faluból, akkor ott az egyházak élveznek előnyt.
Többen és több pénzt ajánlottak fel jövedelemadójuk egy százalékaként, mint egy évvel korábban. A civil szervezetek közt a mentőszolgálat kapta a legtöbbet.
Egy tavaly hozott törvény alapján kerülnek át.