Több sebből is vérzik az új ügyeleti rendszer Pest megyében
Jelentősen szűkült az éjszakai és hétvégi orvosi ügyeletek száma, az önkormányzatoknak pedig nem engedik az ellátás fenntartását.
Jelentősen szűkült az éjszakai és hétvégi orvosi ügyeletek száma, az önkormányzatoknak pedig nem engedik az ellátás fenntartását.
Ha a magánegészsügügyben hibáznak, fizessenek az államnak, aki a hibát kijavítja – erről szól egy, a Belügyminisztérium honlapjára feltölött jogszabálytervezet.
Valószínűleg kizárható, hogy az élelmiszer eredete okozta a megbetegedéseket.
Mi a különbség az egészségbiztosítás és az egészségpénztár között? Hogyan segít nekem bármelyik, ha sürgős műtétre van szükségem? Hogyan érdemes félretenni az egészségünkre? Ezekről beszélgettünk pénzügyi podcastunk legfrissebb adásában.
Szokatlan módon nyilvánosságra hozták, hogy a király rákbetegségben szenved, de azt nem, hogy milyenben.
Hetven évig voltak házasok, most egyszerre haltak meg.
A polgármester lépett közbe.
Az NNGYK közlése szerint akut légúti fertőzés tüneteit pedig közel 300 ezren tapasztalták.
Micsoda szerencse, hogy volt a közelben egy konditerem.
A polgármesterek tiltakoznak, és bíznak benne, hogy a kormány meghallja a szavukat, és változtat.
Csütörtöktől lép életbe.
Egy újabb kórházigazgatótól válnak meg arra hivatkozva, hogy 65 éves múlt.
Mindegy hogy köz-, vagy magánellátás, az egészségügy mindenhol haldoklik – mondta Karsainak egy nővér.
Májustól elég lesz, ha telefonon adnak tanácsot.
Magyarországon az elmúlt években egyre több szakember figyelmeztet a demenciában szenvedők számának robbanásszerű emelkedésére, arról azonban, hogy a hozzátartozók min mennek keresztül, sokkal kevesebb szó esik. Most két cikkben – ez az első – azokat mutatjuk be, akik erejükön felül, gyakran hosszú éveken keresztül ápolták demenciában szenvedő hozzátartozójukat – míg végül a legtöbben belátták, hogy egyedül nem fog menni.
A február 1-jei esetről egy daganatos beteg férfi felesége számolt be az ATV Híradónak.
A szülők feljelentést tesznek.
Egy szentendrei nő több mint fél óráig próbált orvost hívni elhunyt apjához, de többen is hiába hívták az orvosi ügyeleti számot – számolt be róla az RTL Híradója.
Január óta több mint két tucat esetben jelezték kórházak és egyéb egészségügyi intézmények, hogy bizonyos feladataikat nem tudják ellátni. Ezek között vannak rövid szünetek, mondjuk karbantartás miatt, de legtöbbjük hosszú, vagy határozatlan időre szól. Térképre tettük, hol vannak bajok a kórházi ellátással. Van olyan kórház, ahol hat feladatot adtak vissza.
A szülők feljelentést tesznek, hogy kiderüljön, mulasztott-e valaki.