#életmód






„Volt, hogy megjelent itt két programozó srác azzal, hogy elegük van a gép előtt ülésből, tanítsuk meg őket horgolni”

A téli szürkeségben vibráló színeivel terápiás térnek sem utolsó a Hollán Ernő utcában az 1001 Fonal, amely ma az egyik legnagyobb a kötőkre és horgolókra specializálódott üzletek között. A boltban nem csak csodaszép fonalak között lehet válogatni, azt is meg lehet tanulni, mi mindent alkothatunk belőlük. És még könyvklub is működik.





Mindennél jobban akarunk gyereket, nagyon szeretnénk jó szülők lenni, mégis kiégünk benne

Nem a rossz szülő ég ki, éppenhogy az, aki nagyon szeretné jól csinálni – mondja Bogdán Patrik, a Pécsi Tudományegyetem doktorandusza, a szülői kiégés kutatója. Milyen nevelési stílus jár gyakrabban kiégéssel, a megengedő vagy az autoriter? Miért tűnik úgy, hogy kevésbé érintettek ebben az apák? Miért nagyobb a kiégés veszélye Nyugaton, mint a keleti társadalmakban? Hogyan függ össze a jelenség a szülés utáni depresszióval? Mit okoz a gyereknek, ha kiégett szülő mellett nő fel?




Nem mindegy mikor, mennyit és hogyan: vitaminkalauz mindenkinek

Egyre többen szednek vitaminokat és étrend-kiegészítőket, de a tudatos alkalmazásuk sokak számára még tele van kérdésekkel. A polcok előtt állva néha azt sem tudjuk, mire is van szükségünk, mikor, mennyit és hogyan érdemes szednünk a különböző készítményeket. Rengeteg tévhit is kering a vitaminszedéssel kapcsolatban, ami könnyen összezavarja még azt is, aki egyébként nyitott lenne a vitaminpótlásra. 



Mennyire örökletes a rák, és mit tehetünk, ha nálunk magas a kockázat? – Fekete Bálint András genetikus a dán spermadonorról és a DNS-tesztekről

Ez egy szerencsétlen véletlen, amitől érthető módon megrendül a bizalom, de nem szabad azt a következtetést levonni, hogy minden spermadonáció vagy minden rákkeltő génmutációt hordozó család időzített bomba – mondta a HVG-nek Fekete Bálint András klinikai genetikus, akit nem csak a veszélyes mutációt magyar gyerekeknek is továbbörökítő dán spermadonor esetéről kérdeztünk. Hanem arról is, milyen ráktípusoknál meghatározó az örökletesség, mi mindent tehet meg, akinél fennáll a kockázat, mire jók a pár tízezer forintos genetikai tesztek. És mit tehetnek azok, akik gyermekvállalásra készülnek ilyen nehéz genetikai háttérrel?






Hova vezet, hogy Orbán Viktor farkasalvással oldja meg a pihenést?

Orbán Viktorról régóta tudni lehet, hogy közel sem alszik annyit, amennyit a szakemberek javasolnak, hétvégén pedig Isztambul felé azt is megosztotta, hogy ehelyett úgynevezett farkasalvással funkcionál. Ez esetében azt jelenti, hogy éjjel mindössze négy órát alszik, amit napközben 5-10 perces gyorsalvásokkal próbál kipótolni. Utánajártunk, mennyire működőképes és hogyan hat az egészségre a miniszterelnök módszere.