Harmincegy emberrel a furgonjában hajtott fának egy csempész
A balesetben többen megsérültek.
A balesetben többen megsérültek.
A szombati baleset több mint 180 kilométer per órás tempónál következett be, az autót a NAV munkatársai próbálták megállítani.
Négyen haltak meg a balesetben, három sérültet kórházba vittek.
A legutolsó alkalommal, május 10-én egy használtan megvásárolt mentőautóban vittek 10 külföldit.
Egy sziklán tört ketté egy túlzsúfolt, valószínűleg embereket csempésző hajó, nagyjából harminc utassal rajta.
Nem sokáig tudott menekülni az ukrán embercsempész.
Az ügyészség szerint három migránssegítő egyesület is szervezett mentéseket hajtott végre, hogy nagyobb médiafigyelmet kapjon.
A sofőr, amikor meglátta a rendőröket a szalagkorláton átugorva az úttestre menekült.
Az egyik sofőrt Kecskemét határában, a másikat az inárcsi pihenőnél igazoltatták.
Közel 60 ezer embert és 40 ezer oldalnyi iratot ellenőriztek a nagyszabású akció során.
Az embercsempésznél fegyver is volt.
A veszprémi balesetben nyolcan sérültek meg, közülük ketten rendőrök.
Egy fekete Chryslerrel menekült a rendőrök elől egy olasz állampolgárságú embercsempész az M6-os autópályán szerda délután. Végül egy gyárterületen állt meg, majd gyalog próbált elfutni, de elkapták.
A nemzetközi bűnszervezet hat évvel ezelőtt volt aktív.
Kecskeméttől a XXIII. kerületig követték a rendőrök a menekülő autót.
Két autó ütközött az 5-ös úton, mint kiderült, a balesetet okozó autó sofőrje a rendőrök elől menekült.
Egy magyar rendszámú autóval szállították a pakisztáni és bangladesi férfiakat.
A magyar bűnszervezet tagjai ellen embercsempészés gyanújával folytat nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda. Egy 31 és egy 35 éves férfit őrizetbe vettek.
Az ügyészség már a múlt héten vádat emelt Maurice Robinson ellen.
Egy iraki férfit és egy szír nőt gyanúsít a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság embercsempészéssel és közokirat-hamisítással, mert két fiút és két lányt más nevére kiállított útlevéllel utaztattak. Őrizetbe vételük mellett gyorsított eljárást kezdeményeztek velük szemben.