A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Egy magyar rendszámú autóval szállították a pakisztáni és bangladesi férfiakat.
Huszonöt pakisztáni és bangladesi illegális bevándorlót szállító embercsempészt állítottak elő a rendőrök az M1-es autópályán szerdán, közölte honlapján a rendőrség. Azt írták, hogy a férfi még délelőtt Szilsárkány közelében rakta ki az autójából a bevándorlókat, majd elhajtott; később az M1-es sztráda Komárom-Esztergom megyei szakaszán fogták el.
A police.hu-n arról számoltak be, hogy szerda délelőtt a 86-os számú főúton, Szilsárkány térségében fogták el a 25 külföldi férfit, akik az úttest melletti búzatáblában akartak elbújni. Adatgyűjtés során a rendőrök látókörébe került egy magyar rendszámú gépkocsi, illetve annak sofőrje, aki az információk szerint az elfogott migránsokat szállította.
A beazonosított autót és sofőrjét dél körül ellenőrizték a rendőrök a sztráda 64. kilométerszelvényében, majd a járművet vezető 25 éves H. Orbánt bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták. Előállítását követően a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett gyanúja miatt indított eljárást a férfi ellen.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.