Clinton és Trump neve is előkerült az Epstein-ügy nyilvánosságra hozott dokumentumaiból
A következő napokban várhatóan további iratok kerülnek feloldásra.
A következő napokban várhatóan további iratok kerülnek feloldásra.
A szexuális zaklatással és nemi erőszakkal vádolt Jean-Luc Brunel felakaszthatta magát.
A Twitter-fiókja már meg is szűnt, a facebookos és instagramos profilja is csak azért lehet még elérhető, mert azoknál hosszabb a törlési folyamat.
Legalábbis ezt állítja a Mirror, mely szerint a katonai vezetők megkönnyebbültek a döntés hallatán.
Jes Staley a Barclays vezérigazgatója és Epstein kapcsolatát a brit felügyelet vizsgálta. A vezérigazgató az eredmények ismeretében távozik, a Barclays szerint az Epstein számlájára rótt bűncselekményekhez nincs köze.
Csodálatos adalék egy szövevényes történethez.
Korábban az amerikai igazságügyi minisztérium leszögezte, hogy a herceg nem az amerikai bűnügyi vizsgálat egyik célpontja.
Pedig korábban azt állította, hogy a nyomozóhatóság bármit kérdezhet tőle.
Gyümölcs ekkora indulatot még nem váltott ki a világból. Ilyen drága sem volt még soha egyetlen darab banán. Olyat sem látott még élő ember, hogy demonstráló takarítók vonultak volna az utcára egy banán miatt. De mi köze van a nemrég meghalt szexuális ragadozó Jeffrey Epsteinnek a szigetelőszalaggal falra ragasztott gyümölcshöz? Ez itt a Nagy Banán cikk.
A kiskorúakkal való szexuális kapcsolattal vádolt Jeffrey Epstein, az állítólagos kerítő Ghislaine Maxwell és a kegyvesztett filmmogul, Harvey Weintsein mosolyog Beatrix hercegnő Windsor kastélyban rendezett partiján. A születésnapi bulit András herceg szervezte, ő hívta össze a társaságot is – írja hét végi számában a The Sun című brit bulvárlap.
Visszavonul a brit királyi család magas rangú tagjaként végzett közéleti tevékenységtől András yorki herceg, II. Erzsébet királynő fia.
A milliárdos egy manhattani szövetségi börtön cellájában lett öngyilkos.
II. Erzsébet királynő fia rendkívüli interjút adott a BBC-nek a Buckingham-palotában. Egy órán keresztül bizonygatta, hogy nincs semmi köze az elítélt szexuális bűnelkövető, a nyáron öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epstein prostitúciós ügyeihez.
Egy áldozat szerint a herceg és Jeffrey Epstein szexrabszolgaként tartották őt.
Egy eddig nem látott videó képein András yorki herceg bukkan fel a pedofíliával vádolt Jeffrey Epstein milliárdos manhattani házának kapujában.
Szokatlan dologra figyeltek fel az amerikai milliárdos boncolása után: a nyakában több csont is eltört.
Az amerikai igazságügyi miniszter azt ígérte, a végére járnak az ügynek, és "meglesznek a felelősségre vonások".
Két francia miniszter is franciaországi vizsgálatot követelt hétfőn az emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolt, a manhattani börtönben a gyanú szerint öngyilkosságot elkövetett Jeffrey Epstein amerikai milliárdos ügyében.
A börtönőröknek fél óránként rá kellett volna nézniük Epsteinre, de ezt elmulasztották. Ráadásul cellatársát korábban áthelyezték, így egyedül maradt, ami szabálytalan volt.
A lánykereskedő Epstein vagyonkezelője éppúgy a Deutsche Bank volt, mint az amerikai elnöké.