#Európai Unió

24.hu: Mégis kormányzati pozícióban maradhatott Szili Katalin

A volt szocialista politikus nyolc év után búcsúzott miniszterelnöki megbízotti pozíciójától, és a Pécsi Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi tagságát választotta. Az állami hírügynökség valamiért mégis miniszterelnöki főtanácsadóként hivatkozik rá tudósításaiban.


Vétózott, blokkolt, vagy semmit nem csinált a magyar kormány Putyin elfogatóparancsa ügyében?

A Nemzetközi Büntetőbíróság Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen kiadott elfogatóparancsát csak azért nem üdvözölték közös nyilatkozatban az unió tagállamai, mert a kiadott közlemény aláírói közül Magyarország hiányzik. A magyar külügy szerint ez nem nevezhető vétónak, de ami igazán különössé teszi a történetet, hogy a témában nem is ők, hanem Varga Judit tárcája az illetékes. Az igazságügyi minisztérium azonban egyelőre jobbnak látja a hallgatást.
















Svéd uniós elnökség: A migránsok tengeri mentése nem csak jogi, erkölcsi kötelesség is

Legalább 26 ezer ember veszítette életét az elmúlt 10 évben a Földközi-tengeren, miközben Európába akartak jutni. Az áldozatok között nagyon sok volt a gyermek, akiknek szüleik jobb életet szerettek volna biztosítani nekik. A bevándorlók nagy része azonban menedékjogra nem jogosult, az EU-nak pedig továbbra sincs megfelelő jogszabálya a migrációs helyzet kezelésére.