Macron Davosban cáfolta a Donald Trump által lobogtatott levél tartalmát
„Előnyben részesítjük a tudományt az összeesküvéselméletekkel és a jogállamiságot a nyers erővel szemben” – mondta beszédében a francia elnök.
„Előnyben részesítjük a tudományt az összeesküvéselméletekkel és a jogállamiságot a nyers erővel szemben” – mondta beszédében a francia elnök.
MTI
MTI
HVG
Magyar Péter Strasbourgban élesen nekiment nemcsak a Mercosur-egyezménynek, hanem a Benes-dekrétumok hatályos jogkövetkezményeinek is, jelezve, elfogadhatatlan az ilyen jogsértés, továbbá követelte a lakossági rezsicsökkentettgázár-limit megemelését, és szóba hozta a Szőlő utcai javítóintézet bezárását is.
HVG
Nem a NATO vagy az EU égisze alatt kell kiépíteni a földrész védelmét – fejtette ki a Grönland elleni amerikai fenyegetés és az Ukrajna megsegítésével szembeni magyar-szlovák-cseh ellenállás láttán a német hadsereg, a Bundeswehr Müncheni Akadémiájának professzora Carlo Masala.
hvg360
Az államelnök ugyanis korábban arról beszélt, hogy nem lenne ellenére, ha egyesülnének Romániával.
„Lopakodó hatáskörbővítéstől” tart a magyar kormány.
HVG
A képviselők egy közelgő plenáris ülésen szavaznak a javaslatról, amely az eddigi egyik legnagyobb pénzügyi segítséget jelentené az EU részéről a háború sújtotta országnak.
EUrologus
A miniszterelnök szerint példátlanul könnyen juthatnak lakáshoz itthon a fiatalok, úgy beszél, mintha a másfél évvel ezelőtt felismert lakhatási válságot már meg is oldották volna. Ha ön fiatalként mást tapasztal, ne önmagában keresse a hibát.
Bár Orbán Viktor szeret Donald Trump legfőbb szövetségeseként díszelegni, az amerikai elnök legújabb akciói azt bizonyítják, hogy a közeljövőben az országok közti viszonyt egyedül az erő mozgatja majd. Ennek pedig Magyarország a vesztese lenne.
Negyedik alkalommal is megpróbálja megbuktatni Ursula von der Leyent az európai parlamenti ellenzék. Az eddigi három kísérlet kudarc volt, mivel nemhogy a kétharmados többség nem jött össze a kezdeményezőknek, de éppen fordítva, az elnök támogatói tették ki a képviselők kétharmadát. Most a Fidesz pártcsaládja, a Patrióták Európáért csoport adott be bizalmatlansági indítvány.
A magyar kormány a közös állásfoglalástól is elzárkózik.
HVG
Hétfőn délután kezdődött az Európai Parlament idei első plenáris ülése Strasbourgban, és már napirend előtt szóba került a Beneš-dekrétumok ügye. Az Európai Néppárt szorgalmazza, hogy bizottsági, majd plenáris szinten is foglalkozzon a témával az EP.
EUrologus
A világhírű politológus szerint az amerikai elnök „halálosan komolyan gondolja” Grönland megszerzését, az Európai Unió vele szembeni stratégiája pedig megbukott.
HVG
António Costa, az Európai Tanács elnöke január 22-ére rendkívüli EU-csúcsot hívott össze Brüsszelbe. Nem videokonferenciát, hanem személyes ülés szerveznek, egyetlen téma lesz napirenden: a transzatlanti kapcsolatok. A csúcstalálkozón a vezetők dönthetnek az eddig még soha nem alkalmazott, úgynevezett Kényszerellenes Eszköz aktiválásáról az USA-val szemben
Ez már zsinórban a harmadik hét, amikor jelentősen drágulnak, és a második hét, amikor új rekordot állítanak fel a nemesfémek az egyre növekvő nemzetközi kockázatok miatt.
HVG
Szlovákia korábbi ügyvezető miniszterelnöke szerint a Beneš-dekrétumokat halott törvényeknek kellene nyilvánítani, amelyek alapján nem lehet eljárásokat indítani. A politikus most induló európai uniós podcastunk vendége volt.
EUrologus
A Politico szerint a találkozóra csütörtökön kerülhet sor, Trump davosi látogatása után.
HVG
A tagországok uniós nagykövete tárgyalnak arról, mit kezdjenek az amerikai elnök grönlandi nyomulásával.
HVG
A börtönök és a sajtószabadság helyzete Olaszországban finoman szólva sem rózsás. Van azonban egy terület, ahol a börtönök és a sajtószabadság egyedülálló módon metszik egymást: a börtönmagazinok terén, amelyek a börtönökben, fogvatartottak részvételével készült kiadványok. A Pulse együttműködés keretében készült írásban kitérünk a magyar helyzetre is.
EUrologus
A "kereskedelmi páncélöklöt" a kínai visszaélések ellencsapásaként állították össze, mostani bevetéséről heves vita várható.
HVG
Az EU "határozott választ" ígér, miközben a tagállami vezetők sorban ítélik el az amerikai elnök újabb zsarolási kísérletét.
HVG