Lázas, fáj a feje és végtagfájdalmai is vannak a koronavírusos Dobrev Klárának
“Mindenben követem az orvos utasításait, így remélem, ennél rosszabb már nem lesz és hamar túl leszek a betegségen” – mondta a DK EP-képviselője.
“Mindenben követem az orvos utasításait, így remélem, ennél rosszabb már nem lesz és hamar túl leszek a betegségen” – mondta a DK EP-képviselője.
A Szegedi Tudományegyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, miként függhet össze a migrén a tanulási képességekkel.
A brucellózis elsősorban állatokat érint, de akár emberekre is átterjedhet. Egy floridai férfi vaddisznóktól kapta el a betegséget, amelyből csak erős antibiotikum-kúrával sikerült kigyógyítani.
Hiába panaszkodnak a kicsik gyakran arra, hogy fáj a fejük, a legtöbb szülő nem veszi komolyan, nem tekinti a tüneteket betegség jeleinek, ezért aztán nem is kezelik megfelelően. A fájdalomcsillapítók ráadásul még fokozhatják is a problémát.
A magyar lakosság 16-18 százaléka szenved migrénes fejfájástól. Hónapról hónapra nagyjából ennyien válnak kizárólag a kínzó fejfájás miatt valamilyen mértékben munkaképtelenné. Azonban egy szeptembertől az EU-ban is forgalmazható gyógyszer talán segít a szenvedőkön. Az első kifejezetten migrén elleni készítmény forradalmi áttörést hozhat az érintettek kezelésében.
Az utastérben rohamos gyorsasággal csökkent a légnyomás, a kapitány az azonnali leszállás mellett döntött, Frankfurtban landoltak. Többeknél ezután erős fül- és fejfájás lépett fel.
Az amerikai külügyminiszter szerint Kubában és Kínában betegedtek meg diplomaták és családtagjaik, volt, akinél kisebb agykárosodást állapítottak meg.
Chilievő versenyen vett részt egy 34 éves férfi az Egyesült Államokban, de miután megette a világ egyik legerősebbnek mondott chilijét, napokon belül rosszul lett, a sürgősségin kötött ki.
A monitor és a tévé mellett a telefonok képernyőit néző tömegeknél is egyre sűrűbben jelentkeznek a panaszok. A gyártók évről évre érkező kijelzőtechnológiai újításai ellenére a szembántalmak új reneszánszukat élik.
A kenőcs csaknem 100 éves kusza történelme során emberek százmillióinak jelentett átmeneti gyógyírt. Így lett belőle nagy üzlet.
Front ugyan nincs, de az alig érezhető változás is hathat a szervezetünkre.
A strandidő vége: tíz fok mínuszt és viharos szelet hozott a bevonuló hidegfront vasárnap reggelre.
Egy a Las Vegas-i aneszteziológus céget alapított arra, hogy az átbulizott éjszaka után másnaposságtól vergődő kaszinólakókat alig több mint fél óra alatt rendbe tegye. A 60 ezer forintos szolgáltatást a szállodák elé beparkoló Hangover Heaven buszon lehet igénybe venni.
Bár továbbra sincs bizonyíték a wifi káros hatására, sokan mégis úgy terjesztik az erről szóló híreket, mintha az sziklaszilárd tényeken alapulna. Megmutatjuk, hol a bökkenő.
Csütörtökön 10 fok körüli hőmérséklet várható, de országszerte beborul majd.
Sokak életét megkeseríti a migrén: a felmérések szerint az európai lakosság 15 százaléka szenved tőle. A gyógyszeres kezelés mellett a kellemetlen tünetek többsége továbbra is megmarad. 2014-ben nagyszabású uniós kutatási program indult a probléma megoldására. A programban résztvevő Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem kutatásai nagy eséllyel hozhatnak áttörést a migrénes panaszok enyhítésében.
Gyakori vagy állandó fejfájással küzdő betegek egyre többször fordulnak azzal az orvosokhoz, hogy szerintük a wifire allergiásak. A tudósok egyelőre vizsgálják a jelenséget, de egy esetben már ítélt meg kártérítést egy francia bíróság.
Úgy tűnik, nemcsak a migrén, vagy az időjárás okozhat komoly fejfájást: egy neurológus szerint az okostelefonok használata is ugyanezt válthatja ki.
Egyiptomban egy ókori papirusztekercset találtak, amelyben az is olvasható, hogy 1900 évvel ezelőtt milyen módszerrel küzdöttek az emberek a másnaposság ellen.
A migrén kialakulásához vezető genetikai tényezőket, valamint a migrén és a stressz összefüggéseit vizsgálja a Nemzeti Agykutatási Programban alakított új kutatócsoport a Semmelweis Egyetemen.