Müller Cecília: Nem lehet megállítani a járványt
Mindent meg kell azonban tenni a járvány megfékezésére, a görbe ellaposítására, az egészségügyi rendszer működőképességének megtartására – mondta az országos tiszti főorvos.
Mindent meg kell azonban tenni a járvány megfékezésére, a görbe ellaposítására, az egészségügyi rendszer működőképességének megtartására – mondta az országos tiszti főorvos.
Gajda Péternél a gyorsteszt mutatta ki a fertőzöttséget, most a PCR-teszt eredményére vár.
A legutóbbi adatok szerint 55 ember halt bele a Covid–19-be.
Az Egyesült Államokban él az igazoltan fertőzöttek ötöde.
Többen látszatintézkedésnek nevezték az éjféltől érvényes kijárási korlátozást.
Az emberierőforrás-miniszter elrendelte, hogy keddtől minden halasztható műtétet fel kell függeszteni és az összes kórháznak fogadnia kell a koronavírusos betegeket. Emellett a kórházi ágyak 40 százalékát a fertőzöttek gyógyítására kell felhasználni vagy fenntartani.
Kórházban 5612 koronavírusos beteget ápolnak.
Mark Meadows kedden még Donald Trumppal utazott a republikánusok választási kampányának központjába.
A kórházi ágyak 85 százaléka foglalt az intenzív osztályokon.
Május 2-a óta nem volt ennyi haláleset országban, mint ma.
A külgazdasági és külügyminiszteren kívül öt újabb fertőzöttet jelentettek az országban. Mindannyian külföldiek.
A legfiatalabb elhunyt egy 45 éves nő volt.
Új információkat is megosztottak csütörtökön a járványról tájékoztató kormányzati honlapon: tételesen felsorolták, milyen esetekben hányszor intézkedtek, és milyen szankciókat alkalmaztak.
Az igazolt fertőzöttek száma 3928-cal nőtt 24 óra alatt. Kórházban 5183 koronavírusos beteget ápolnak, 312-vel többet, mint egy nappal korábban.
A hallgatók világossá tették, hogy nem hagyják ott az SZFE épületeit. Ha bármelyik is kiürülne, az üzemeltetés munkatársai szerintük azonnal bezáratnák azokat.
A földrész valamennyi országában meredeken nő a koronavírus-fertőzöttek száma, és minden jel arra utal, hogy Európa drámai tél elé néz. Legfeljebb kora tavasszal kezdődhet el a lakosság tömeges beoltása.
Az országos tiszti főorvos szerint a fertőzöttek száma exponenciálisan növekedik, a fertőzés pedig már minden településen és intézményben ott van, legfeljebb még nem mutatták ki.
Nem tudni, hogy a pedagógus halálának köze van-e a járványhoz.
A regisztrált aktív fertőzöttek száma megközelítette a 67 700-at.