Terjed a koronavírus a briteknél, újabb 12 fertőzöttet találtak
Egy beteg esetében egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mikor és hol fertőződött meg.
Egy beteg esetében egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy mikor és hol fertőződött meg.
Gyakotlatilag bezárja a tranzitzóna kapuját a kormány a koronavírusra hivatkozva - ez azon a 14 órás sajtótájékoztatón hangzott el, amelyen mindeddig a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs szóvivője tájékoztatott a járványügyi helyzetről.
Megjelent az infektológus főorvostól egy mondat, amit érdemes tisztázni.
Padovában halt meg a koronavírus első európai áldozata, akinél halála előtt nem sokkal mutatták ki a vírus jelenlétét. Az ügyészség pedig vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, történt-e mulasztás, illetve reagálhattak-e volna hamarabb. A cikk szerzője Padovában élő tolmács.
Azt nem tudni, hogy az állatot ember fertőzte meg vagy szennyezett felületről került a szervezetébe a kórokozó.
Az Egészségügyi Világszervezet vezetője szerint aggasztó a megbetegedések és az érintett országok számának növekedése.
Szlovákiában tájékoztató kampányba kezdenek azoknak az autósoknak a körében, akik a koronavírus-járvány által érintett országokból érkeznek.
Egy Temes megyei 38 éves nőnél és egy Máramaros megyei férfinál mutatták ki a fertőzést.
A fogyasztóvédelem elkezdte a védekezéshez szükséges termékek, például a kézfertőtlenítők ellenőrzését, hogy megakadályozza a nyerészkedést.
Amerikai szakértők szerint bizonyos felületeken tovább marad életben a vuhani koronavírus.
Magyarországon egyelőre nem tudni megerősített koronavírusos esetről, de újabb magyarok kerültek karanténba. Genfben az autószalont fújták le a terjedő járvány miatt, nálunk a vészes tempóban ürülő bolti készletek miatt szúrt oda egyet a kereskedőknek a kormány, Budapest vezetése pedig a kezébe vette a helyzet kezelését. Folyamatosan frissülő cikkünkben mindent megtalál a kórokozó terjedéséről.
Az iskola felvette a kapcsolatot a népegészségügyi szolgálattal.
A koronavírus-fertőzés veszélyére tekintettel a román ortodox egyház azt ajánlja híveinek, hogy tartózkodjanak a templomokban az ikonok csókolgatásától, a "betegek oltáriszentségét" pedig ne a közös, hanem egy otthonról hozott kiskanállal vegyék magukhoz.
A fertőzöttek száma 650-re emelkedett, 45-en viszont már felgyógyultak a fertőzésből.
Egy nap alatt több mint százzal nőtt a fertőzések száma.
Romániában, Dániában és Észtországban is megjelent a koronavírus csütörtökre, Horvátországban pedig emelkedett a betegek száma. Az Egyesült Államok és Dél-Korea közös kiképzésének elhalasztásáról döntött a járvány miatt, Szaúd-Arábia pedig senkit sem fogad turistavízummal. Itt minden hírt megtalál a kórokozó terjedéséről, percről percre.
A közel egy hónappal ezelőtti szintre mérséklődött az új típusú koronavírus-járvány miatti napi halálozások száma Kínában csütörtökre. Szaúd-Arábia, az Egyesült Államok és Dél-Korea azonban komoly döntéseket hozott a kórokozó terjedése miatt.
Az ország déli részén, egy Gorj megyei férfinál mutatták ki a fertőzést – közölték szerda este az egészségügyi minisztérium illetékesei.
Olaszországból érkezett haza a nő, akinél pozitív lett a teszt.