Ausztria után Horvátországban is megjelent a koronavírus
Az első fertőzött egy fiatal férfi, aki február 19-e és 21-e között Milánóban járt.
Az első fertőzött egy fiatal férfi, aki február 19-e és 21-e között Milánóban járt.
Tirolban két ember mintái pozitívak lettek, és tovább vizsgálnak egy linzi férfit is.
Tovább nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Olaszországban, már Palermoból és Firenzéből is jelentettek eseteket. A betegség terjedéséről minden hírt megtalál percről percre tudósításunkban.
Hétre emelkedett a koronavírus-fertőzés nyomán kialakult betegség halálos áldozatainak száma Olaszországban.
A tizenegy diákot, két tanárukat és buszuk két sofőrjét két hétre elkülönítették a Szent László Kórházban.
Pánikhangulat alakult ki.
Több mint 200 ember fertőződött meg eddig Olaszországban az új típusú koronavírussal (COVID-19), és hatan vesztették életüket a fertőzés miatt kialakult betegségben – írja a Corriere della Sera.
Kimutatták a koronavírust a Japán mellett karanténba helyezett óceánjáró, a Diamond Princess egyik magyar alkalmazottjánál – jelentette be sajtótájékoztatóján Menczer Tamás, a Külügyminisztérium államtitkára. Mint mondta, február 19-én feloldották a karantént a hajón, a személyzet jelentős része, köztük három magyar is azonban a hajón maradt.
Három újabb országban jelent meg a koronavírus, Mongólia lezárta a határait, Dél-Koreában pedig megugrott a fertőzöttek száma. Iránban a hivatalos adatok szerint 12-en haltak meg, míg egy hírügynökség már 50 halálos áldozatról számolt be.
A Milánóhoz közeli Lodinál 50 ezer ember van karanténban, bezárták az üzleteket, az iskolákat, az irodákat.
Újabb kilencvenhét ember esett áldozatul a koronavírus-járványnak Kínában, és 648 új fertőzöttet regisztráltak - számolt be a pekingi Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap.
Megint megugrott a napi új fertőzöttek száma, ráadásul 118 újabb halálos áldozatot is bejelentettek a kínai hatóságok.
A két szlovén a fertőzés ellenére egyelőre tünetmentes, egy Japán kórházba kerültek.
Teherán eddig hallgatott arról, hogy koronavírusos megbetegedések vannak az országban.
A felvétel nem egy olyan sebtében felépített intézményben készült, amit azért húztak fel, hogy legyen hol kezelni a betegeket.
A magyarok két hetet töltöttek az MS Westerdam fedélzetén.
A Diamond Princess fedélzetén már 355-en fertőződtek meg az új koronavírussal.
Megvan a vírus első tajvani áldozta, egy újabb megbetegedéssel tucatnyira emelkedett a fertőzöttek száma Franciaországban.
Mindegyikük panasz- és tüntetmentes volt.
Négy kínai gyárából háromban újraindítja a termelést a jövő héten a japán óriáscég.