Először mérték, hogy vezet a Tisza Párt a Fidesszel szemben
A 21 Kutatóközpont szerint a biztos pártválasztók körében vezet Magyar Péter pártja.
A 21 Kutatóközpont szerint a biztos pártválasztók körében vezet Magyar Péter pártja.
hvg.hu
Az LMP-ből távozó és ezzel a frakciót is robbantó Csárdi Antal kitart a Vitézy-Rogán-Ungár összejátszás mellett, bár ennek bizonyítékát megsemmisítette. Annyit tudunk, hogy ez egy fotó, de nem a trióról. A három szereplő terel, a Fidesz-LMP együttműködést először felvető Karácsony és a Vitézyt dicsérő Tisza hallgat.
Megszavazta az Európai Parlament, hogy az EU Ukrajnának a befagyasztott orosz vagyon jövőbeni hasznainak terhére legfeljebb 35 milliárd eurós hitelt adhat, amivel a korábbi kölcsönök terheit lehet kiváltani. A magyar EP-képviselők közül csak a Demokratikus Koalíció két politikusa támogatta a javaslatot.
Azon a politikai senki földjén, ahol most otthonosan jár-kel Magyar Péter, könnyen a gyom válhat termővé, s karakteres szereplők nélkül kiürülhet jórészt egyszemélyes produkciója is. Vélemény.
Tamás Ervin
A kormánypártiak csaknem fele inkább nem is válaszolt arra a kérdésre, hogy elfogadható-e, amit a miniszterelnök politikai igazgatója mondott.
hvg.hu
Pócs János mentelmi jogáról is szavaztak, ő megtarthatja.
hvg.hu
A Závecz research alapítója szerinte pont az olyan ügyek miatt, mint Bese Gergő története vagy Orbán Balázs '56-os kijelentései, csökken vagy nő egy párt támogatottsága.
hvg.hu
A fideszes egyéni képviselők jó lehetőséget látnak a 65 milliárd forintban a 2026-os választásokra készülve.
hvg.hu
Hibahatáron belül a két vezető politikai erő támogatottsága, négy parlamenti párt is 0 százalékon van az IDEA Intézet friss mérése szerint
HVG
A napokban az idegesség olyan jeleit észlelhettük a Fidesz soraiban, hogy ha nem is vetíti előre a bukás fényét, de elképzelhetővé teszi egy esetleges ideg-összeroppanás bekövetkeztét, írja szerzőnk. Vélemény.
Megérkezett az Európai Parlamenttől a zöld jelzés, hogy a volt fideszes EP-képviselő, Győrffy Balázs mentelmi joga lemondása miatt megszűnt, így a nőverési ügye miatti nyomozás az ügyészségről a rendőrséghez került, ott fogják gyanúsítottként kihallgatni.
hvg.hu
Béremelésekről, vállalkozásösztönzésről és lakhatási intézkedésekről jöhet az új kérdéssor.
hvg.hu
Magyar Pétert nem lehet összegyurcsányozni, de az összeorbánozás működhetne ellene – véli Bőhm Kornél, a HVG-nél kiadott Karaktergyilkosság című könyv szerzője. A kríziskommunikációs szakértővel arról beszélgettünk, hogy miért nem talál fogást a kormány gépezete a Tisza Párt elnökén, aki ellen exfelesége, Varga Judit, majd a kampányában segítő exbarátnője, Vogel Evelin is súlyos vádakat fogalmazott meg.
Azt még nem döntötték el, tartanak-e utána sajtótájékoztatót.
hvg.hu
Budapest XXII. kerületében újra a fideszes Karsay Ferenc lett a polgármester, de miután a képviselő-testületben a kormánypártoknak már nincs többsége, az ellenzék arra készül, hogy magához veszi az irányítást. A tervek szerint átalakítanák a közbeszerzések lebonyolításának rendszerét, megváltoztatnák a szerintük elfogult helyi médiaviszonyokat, és várhatóan a következő költségvetésnél is az ellenzéki elképzelések érvényesülnek majd.
A teljes népességet tekintve mintegy 300 ezerrel van több támogatója a Fidesznek, de bizonyos demográfiai csoportokban, például a fiatalok, a fővárosiak és a diplomások körében már népszerűbb Magyar Péter pártja, mint a kormánypárt.
HVG
Meglépi az iparűzésiadó-elvonást a kormány, de a kivitelezése körül még rengeteg a kérdőjel. Egy fideszes polgármester kihasználva a konkrétumok hiányát adott pár javaslatot az illetékes miniszternek.
hvg.hu
A miniszterelnök a repülőről jelentkezett be, és elárulta, hogy mi várható az európai parlamenti vitán.
hvg.hu
A házelnök nem aggódik Magyar Péter népszerűsége miatt, azt gondolja, a Fidesznek nem kell stratégiát változtatnia, hiszen a párt nincsen válságban.
hvg.hu