Tetszett a cikk?

A Kutyák nem kértek a közösségi költségvetés nélküli költségvetésből, a Tisza viszont igen. Mit kaptak cserébe? Módosítóként, trükközéssel betolt szmsz-t, és egy módosítót, amivel harmincmilliót kap a költségvetésből egy fesztivál.

„Van költségvetésünk, van szmsz-ünk. Láthatóan van egy olyan tanulási folyamat, amiben a rutinos képviselők tanulják ezt a fajta kicsit szétszórtabb, politizálósabb és a záróizmokat erősen megedző működésmódot. Az új képviselők nyilván tanulják a közgyűlés működését és azt a felelősséget, amivel ez jár” – értékelt szerdán este a Magyar Hang kérdésére Karácsony Gergely. A főpolgármester kifejezetten visszafogott volt, pedig lett volna mit ünnepelnie: az előzetes félelmek ellenére elsőre átment a Fővárosi Közgyűlés decemberi ülésén Budapest jövő évi költségvetése. Ez pedig komoly politikai diadal.

A nyár eleji önkormányzati választások óta sokszor írtunk már róla, és feltehetően még nagyon sokszor fogunk is, hogy a jelenlegi ciklusban kifejezetten nehéz többséget teremteni a közgyűlésben. Harminchárom képviselőből tíz tiszás, tíz fideszes, vagyis ahhoz, hogy egyáltalán bármi átmenjen, az előterjesztőnek az egyik nagy frakcióval le kell paktálnia. A költségvetés pedig különösen kényes jószág még az előterjesztések között is: amellett, hogy több mint 400 milliárd forint lóg mind a kiadási, mind a bevételi oldalon, politikai értékválasztást is jelent, hogy ki kivel szavaz egy ilyen súlyú kérdésben.

A főpolgármester december negyedikén, aznap, amikor bejelentette, hogy már a decemberi testületi ülésre beviszi a költségvetést, magabiztosan nyilatkozott lapunknak. Azt mondta, arra számít, hogy a közgyűlés el fogja fogadni a költségvetést, még ha az ülés napjáig egyeztetnek is a frakciókkal annak részleteiről.

Pálfordulás Tisza-módra

Úgy fest, ezek az egyeztetések sikeresek voltak: a képviselők kényelmes többséggel döntöttek a 2025-ös büdzsé elfogadása mellett. 19 képviselő nyomott igent, Karácsony és a kétfős Párbeszéd-frakció mellett megszavazta azt a háromfős DK, a szintén háromfős, Vitézy Dávid vezette Podmaniczky Mozgalom, valamint a tízfős Tisza is. A Fideszről tudható volt, hogy nem fogják támogatni: ahogy arról korábban beszámoltunk, Karácsony a 2025-ös fővárosi költségvetés tervezetében közel ötvenmilliárd forint szolidaritási hozzájárulás befizetését tagadta meg az államkasszába, ehhez pedig az állampárt budapesti frakciója nem tudta szavazatát adni.

A kényelmes többségben azonban a Tisza a legmeglepőbb szereplő: Magyar Péter pártja a ciklus októberi kezdete óta ha nem is gáncsolta Karácsony előterjesztéseit, erős kritikával illette azokat. Ezt legélénkebben két példán keresztül lehetett látni.

Egyrészt a főpolgármester-helyettesek példáján. A Fővárosi Önkormányzat hónapok óta mulasztásos jogsértésben van, hiszen egy helyettesnek minimum lennie kellene. Csakhogy Magyar képviselői nem hajlandók megszavazni Karácsony bizalmi emberét, Kiss Ambrust, nélküle viszont a Karácsony hátországát adó néhány frakció (a DK és a Párbeszéd, néha a Kutyapárt) nem hajlandó hallani Vitézy Dávid megválasztásáról. Hogy bonyolítsuk a képletet, itt érdemes megjegyezni, hogy a Fidesz természetesen egyikükből sem kér.

Karácsony Gergely és Kiss Ambrus
MTI / Bruzák Noémi

A másik példa pedig az szmsz, vagyis a főváros szervezeti és működési szabályzata, melynek átalakításával a Tisza jelentősen megnyirbálta volna Karácsony jogköreit. Ez pedig – érdekes módon a Fidesz ellenszavazatai miatt – néhány hónapja megbukott a közgyűlés előtt.

Karácsony viszont költségvetést akart, így a Tiszát kellett megbékítenie, valahogyan maga mellé állítania. Ezt pedig úgy tudta a legkönnyebben megtenni, hogy több ponton is engedett nekik. Kezdve az szmsz-el, amit annak ellenére vitt be újra a testület elé, hogy mint írtuk, a képviselők egyszer már leszavazták azt. Karácsony azonban tekert egyet a képleten: az szmsz-t nem különálló indítványként, hanem módosító-indítványként csatolta rá a Humánerőforrás-menedzsment Főosztály személyi döntésekről szóló előterjesztésére. És ha mindez nem lenne elég, a beterjesztés is elég egyedire sikerült: az ülés szerdai kezdetét megelőző percekben papíron osztották ki a módosító szövegét a képviselőknek ahelyett, hogy napokkal ezelőtt online tették volna közzé, ahogy minden előterjesztést szokás, illetve jogszabály alapján kell.

A papíron kiosztással több probléma is van forrásaink szerint. A HVG-nek volt olyan, a főváros működésére közelről rálátó forrás, aki azt mondta, ez így nem is biztos, hogy teljesen törvényes. A sebtében papíron kiosztott módosítóval azonban nem csupán az a probléma, hogy a képviselőknek így nincs idejük érdemben felkészülni belőle, hanem maga a módosító mivolta. Így ugyanis a képviselők csupán azt kérhetik, hogy külön szavazzanak róla, ne egyben azzal az előterjesztéssel, amire rácsatolták, de ügyrendi, a módosítót módosító javaslatot már nem csatolhatnak rá az ülés közben – vagyis a tartalmát vagy elfogadják, vagy nem, köztes út nincs. A Fidesz pedig ezt okkal kifogásolta még akkor is, ha 14 év NER és több mint négy év rendeleti kormányzás után furcsán is cseng a szájukból a kreatív jogalkotás sérelmezése.

De mit kapott a Tisza az új szmsz-en túl? Politikai téren komoly támadásokat például. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz frakcióvezetője már szerdán este „szivárványkoalícióról” posztolt, ezt a kifejezést pedig a DK-Karácsony-Vitézy-Tisza-tandemre értette – nem teljesen ok nélkül. A politikai támadásokat viszont Magyar pártja valószínűleg játszi könnyedséggel fogja kikerülni, azt hangsúlyozva, hogy ügyek mentén való együttműködést ígértek, a főváros működésének záloga a költségvetés elfogadása volt, ez pedig bőven elég nagy ügy ahhoz, hogy mellé álljanak. Ez amúgy sem garancia arra, hogy a későbbiekben is hajlandók lesznek Karácsony mellé sorolni, sőt.

Magyar Péter a A Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén októberben
Fazekas István

A Magyar Hang viszont szerda esti cikkében arról írt, hogy szerdán a Közgyűlés ülése alatt pletykaszinten felmerült, hogy a Tisza egy új tanácsnoki pozíciót is kaphat a fővárosban. Erről Karácsony a lapnak azt mondta, nagyon örülne annak, „ha bármelyik frakció egy fokkal közelebb akarna lépni a politikai felelősségvállaláshoz és a konkrét munkához”.

A költségvetésről szóló előterjesztéshez a Tisza azonban az utolsó pillanatban benyújtott egy módosítót, amelyet Karácsony Gergely befogadott és ezzel együtt ment át a tervezet. Ezt a módosítót Barna Judit Annamária jegyzi, és költségvetési forrást érint. A budapesti költségvetésből harmincmillió forintot (vagyis elenyésző összeget a négyszázmilliárdos büdzséhez képest) a Budapest Showcase Hub fesztivál támogatására fognak költeni, mi több, a fesztivált a Városháza parkban fogják megrendezni.

Fontos kiemelnünk: itt nem arról van szó, hogy a Tisza pártot „kifizette” volna támogatásukért cserébe a városvezetés, hanem arról, hogy támogatásukért cserébe az utolsó pillanatban befogadták egy költségvetési forrást érintő javaslatukat. A Tisza képviselői és a Budapest Showcase Hub között céges átfedést – vagyis olyan kötődést, melyen keresztül bármilyen pénz vissza tudna folyni konkrétan képviselőkhöz – nem találtunk.

De mi van a Kutyapárttal?

Baranyi Krisztina, Döme Suzi és Kovács Gergely, vagyis a teljes kutyapárti frakció kivonult a költségvetési szavazás előtt. Mint írtuk, bár voltak, vannak vitáik a városvezetéssel, alapvetően Karácsonyékkal együtt szavaztak a korábbi közgyűléseken. A frakció távolmaradását a Kutyapárt később egy másik költségvetési tétel, a közösségi költségvetés kvázi lenullázásával indokolta, ugyanis szerintük „sikerült források nélkül kiírni a közösségi költségvetést és pénzügyileg felfüggeszteni több, már megszavazott projekt végrehajtását 2025-ben. Persze, azt ígérik, hogy ezeket majd 2026-ban visszahozzák, na de ki hiszi el azt ma Magyarországon, hogy ha egyszer valamit leállítanak, azt majd visszahozzák és újra egymilliárd forintot fognak rászánni?”

„Cserébe a TISZA kapott egy új SZMSZ-t meg még ki tudja mit, amiről a Főpolgármester és a DK korábban azt mondta, nem szavazzák meg. Hát megszavazták. Úgy tűnik, hogy csak a közösségi költségvetés nem fért bele a megállapodásba. Ezt nem tudjuk támogatni, sőt egy ilyen költségvetés szavazásán nem is vehetünk részt” – írták.

Kovács Gergely és Baranyi Krisztina
Veres Viktor

Karácsony feladata ezzel a január végi közgyűlés elé egyértelműen körvonalazódni látszik: ha már a Tiszát sikerült megbékítenie, most azt a Kutyapártot kell visszacsábítania maga mellé, akik korábban ha ügyek mentén is, de sokszor támogatták.

Az új nagykoalíció befeszítene a kormánynak

A költségvetés vitathatatlanul a legfontosabb eleme volt a szerdai közgyűlésnek, azonban több olyan javaslat is átment, amelyekről fontos megemlékeznünk. Ilyen például Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztése arról, hogy a főváros – felterjesztési jogával élve – közvetlenül a kormánynál követeljen bebocsátást a rákosrendezői „minidubaj” körüli beruházásba. Nem befektetőként, döntéshozóként, ebből ugyanis a kormány korábbi határozatai teljesen kicsukták azt a fővárost, amely amúgy otthont fog majd adni a beruházásnak. Karácsony és Vitézy „élhető fejlesztést” követelnek, ami közparkot, megfizethető lakhatást, kulturális, vagy más közintézményt jelent. A Fidesz, mint írtuk a javaslat vitájáról, védelmébe vette a Rákosdubajt, mire Karácsony azt mondta, „nettó hazaárulás”, amit ezzel elkövetnek.

Ugyancsak közös, Karácsony-Vitézy-előterjesztés szólt a pályaudvarok magánkézbe adása ellen. Ebben és a Rákosdubaj ügyében közös, hogy hiába a főváros közigazgatási területén belül helyezkedik el az adott beruházási terület, fővárosi tulajdon nem, vagy alig van benne, így viszont döntési jogkör sem marad.

A Fidesz ágálása ellenére átment az autóelkobzásról szóló Karácsony-javaslat is. Ennek értelmében ha valaki lakott területen 50 km/h-val, azon kívül pedig 75 km/h-val lépi túl a megengedett sebességhatárt, első alkalommal fél évre, majd második alkalommal örökre bukja az autóját. Csakhogy a fővárosnak ebben ugyanúgy nincs valódi döntési jogköre, mint az előbb említett két javaslatnál. A KRESZ-ről ugyanis az országgyűlés dönt – a főváros legfeljebb annyit tehet, hogy kéri ezt a döntést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!