Ilyen egy igazán rossz első munkanap: ötvenezer fontba került a British Airwaysnek légiutas-kísérőjük hibája
A légiutas-kísérő felszállás közben nyitott ki egy vészkijáratot, azzal együtt viszont a gép csúszdája is kinyílt.
A légiutas-kísérő felszállás közben nyitott ki egy vészkijáratot, azzal együtt viszont a gép csúszdája is kinyílt.
A korábbi pénzeket nem vonják ki a forgalomból.
Brutálisan erős a dollár, és ez annak is rossz hír Európában, aki soha életében nem is gondol devizakereskedésre. Eközben az angol font soha nem látott szintekre zuhan, a forintot pedig sokkal durvábban ütik, mint Közép-Európa devizái közül bármelyik mást. Mi történik?
A brit jegybank ugyanakkor egyenes utalást tett arra, hogy nem készül soron kívüli kamatdöntő ülésre.
Rég nem látott mélységben a brit fizetőeszköz, ehhez pedig nagyban hozzájárult az új kormány is. Meg az amerikai jegybank.
Az idős angolnak a „fél élete” benne volt a táskában, amit még tavaly hagyott el a Békés megyei település határában.
Bemutatták az új bankjegyet, amelyen a melegségéért meghurcolt világhírű matematikus portréja lesz látható.
A megegyezés nélküli brexit nem kedves a befektetőknek.
Bár a hírre először erősödni kezdett, utána gyorsan visszakorrigált a britek fizetőeszköze.
Amint az várható volt, a keddre tervezett Brexit-szavazás elhalasztása a brit parlament alsóházában lenyomta a fontot. Az amerikai dollárhoz viszonyítva húszhónapos mélyponton áll a fizetőeszköz.
Bár a brit kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a kedd estén esedékes szavazást megtartják a Brexit-megállapodásról, újságírók több forrásból is úgy értesültek, azt mindenképpen elhalasztják.
Lakossági konzultációt indított a Bank of England annak eldöntésére, hogy kinek a portréja díszítse az új 50 fontost. Mark Carney, a brit jegybank kormányzója a londoni tudománytörténeti múzeumban hirdette meg a programot, tekintettel arra, hogy az újjászülető bankó a tervek szerint valamely tudományos híresség portréját viseli majd.
A Premier League jelenleg a világ legjobbnak tartott bajnoksága, annak ellenére, hogy az utóbbi években spanyol csapatok uralják a Bajnokok Ligáját. De a szigetország focijában van a legtöbb pénz, és itt játszik a legtöbb és legkiválóbb nem hazai, vagyis nem brit játékos.
Skóciában egyelőre nincs napirenden újabb függetlenségi népszavazás kiírása, de a kormánypárt friss tanulmányában már megpróbálják megjósolni, mi történne a fonttal, illetve mikor lehetne Skóciának saját fizetőeszköze.
A Brexit miatt gyengülő font is vonzóvá teszi Nagy-Britanniát, ahol már idén rekordot dönthet a turisták száma.
A régi, korszerűtlen motorokkal felszerelt járművek sofőrjei számára 20 font fölé emelkedett hétfőtől a londoni behajtási díj
Ha megtetszik egy betűtípus, akár egy képen, és hasonlót használna, akkor csak bízza rá magát az alábbi online szolgáltatásra.
Tudják, mi a különbség a spekuláns és a befektető között? A politikusok megmondják. Így indítja eszmefuttatását az Alapblog.hu Citadella néven publikáló szerzője, aki azt tekintette át, miként viselkednek a befektetők: legyenek kicsik, akik csak egy lakást vennének befektetési céllal, vagy legyenek nagyok, akik dollármilliárdokat mozgatnak.
Új, szögletes egyfontos érme került forgalomba kedden Nagy-Britanniában.