Több mint három évtizede nem volt ennyire gyenge a font a dollárhoz képest

A megegyezés nélküli brexit nem kedves a befektetőknek.

  • MTI MTI
Több mint három évtizede nem volt ennyire gyenge a font a dollárhoz képest

A brit font 1985 óta a legalacsonyabb szintre esett a dollárral szemben kedden. A magyarázat: a befektetők mind jobban tartanak attól, hogy Nagy-Britannia valóban megegyezés nélkül lép ki az Európai Unióból.

Az árfolyam röviddel 10 óra előtt érte el a mélypontot, ekkor 1,1960 dolláron jegyezték a fontot, amely azután valamelyest javított, és estére 1,2094-ig erősödött.

Valójában a font volt már a keddinél mélyebben is az elmúlt években, 2016 tavaszán hirtelen 1,1789 dollárra esett, ennek azonban technikai okai voltak. Ezen a szinten mintegy két percig jegyezték, majd visszaerősödött.

A brit fizetőeszközt májusban nem rengette meg Theresa May volt miniszterelnök lemondása.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.