Franciaországban a hőség legyűrte az atomerőműveket is
Leállítottak négy reaktorblokkot.
Törvény teszi büntethetővé az utcai füttyögést és a szexista beszólásokat.
hvg.hu
Július elseje óta a francia autóutakon, tehát az olyan országutakon, ahol nincs középen szilárd elválasztó elem, vagyis előzés közben azonos sávba lehet kerülni egy szembejövő járművel, 90 km/óráról 80-ra csökkentették a maximális engedélyezett sebességet. A kormány egy rendelettel, tehát parlamenti vita nélkül nyomta át a szabályt.
hvg.hu
Önkezével vetett véget életének Okszana Sacsko, a Femen nevű tiltakozómozgalom alapító, s meghatározó tagja. A félmeztelen tiltakozó akciókat szervező mozgalom egyik ötletadóját párizsi lakásában találták holtan.
hvg.hu
A farkasok védik a természetet, de sértik az állattenyésztők érdekeit.
hvg.hu
A cigaretta után a könnyű drogok kizárólagos forgalmazását is magának követeli az állami dohánybolt-hálózat Franciaországban, már ha legalizálják ezeket.
hvg.hu
Macron úgy nyilatkozott, hogy elfogadhatatlan, amit a férfi tett.
MTI
A francia parlament illetékes bizottsága most terjesztette elő jelentését a tavaly bevezetett adótörvényről.
hvg.hu
Rendőrsisakban, de civil ruhában bántalmazott több tüntetőt is Macron egyik főembere egy május eleji párizsi tüntetésen. Az ügyészség vizsgálja, ez hogyan történhetett meg.
hvg.hu
Bencsik névvel óvatosabban kéne szortírozni az igazi franciákat. Vélemény.
Gomperz Tamás
Címlapjaikon köszönték meg az oroszországi labdarúgó-világbajnokság döntőjében a Horvátország felett aratott győzelmet a válogatottnak hétfőn a francia lapok, amelyek a sportteljesítmény méltatása mellett a sokszínű csapat sikerének szociális és politikai visszhangjaira is kitértek.
MTI
Ez a július a nagy vonulások hónapja a franciáknál. 229 évvel és 1 nappal a Bastille ostroma után Párizsban a Belgium elleni elődöntőt követő kavalkádnál is nagyobbat csaptak.
Farkas Máté
Mutatjuk a franciák diadalával véget ért vb-döntő legérdekesebb pillanatait. Nagyítás-fotógaléria.
hvg.hu
A menedékkérők jelenleg az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex és az olasz hatóságok egy-egy hajóján vannak, melyeket sem Olaszország, sem Málta nem engedett be a kikötőibe.
MTI
Négy gyors tézissel készültünk a világbajnokág után. Meg egy ráadással. Nyert a legjobb csapat, vesztettek az egyéni képességekre építő válogatottak. A bírónak a tekintélye megkopott a videóval szemben, Putyin viszont megkapta imázsjavító versenyét. És bizony még most sem úsztuk meg politika nélkül.
Gergely Márton
Tóth Richárd
A franciák nyerték meg az oroszországi labdarúgó világbajnokságot, a döntőben Horvátországot győzték le.
hvg.hu
A franciák két éve hazai pályán bukták el az Eb döntőjét Portugália ellen, most itt egy sokkal nagyobb lehetőség, világbajnokságot nyerhetnek. De ez a célja a horvát aranygenerációnak is. Minden szem Moszkvára figyel, Horn Andrea és Tóth Richárd pedig felvezetnek.
Horn Andrea
Tóth Richárd
A propagandavonaton nincsen fék, főleg, ha a KDNP-s, parlamentből kizúgott politikus a masiniszta.
Őrült, ellentmondásos meccsen nyertek a franciák Horvátország ellen. Az eredmény nem tudja elmesélni a meccset: 4-2 lett a vége.
hvg.hu
Szombaton nemzeti ünnep lesz Franciaországban, vasárnap pedig a foci-vb döntője. A hatóságok Párizsban arra az esetre is készülnek, ha a franciák nyerik meg a világbajnokságot.
MTI