Több év eredménytelen tárgyalásai után a kormány megengedte, hogy megemeljék a gyógyászati segédeszközök árát
Öt napon belül „áremelésre irányuló bejelentést tehetnek” a gyógyászati segédeszközök forgalmazói.
Öt napon belül „áremelésre irányuló bejelentést tehetnek” a gyógyászati segédeszközök forgalmazói.
A friss brit–amerikai megállapodás mentesíti az acél- és alumíniumimportot a sarc alól.
MTI
Több olyan munkás is megszólalt, az RTL Klub Híradójának, akiknek több havi bérükkel tartozik a cég. A fővállalkozó Roszatom az újságírók kérdésére elismerte, hogy vannak gondok, szerintük „bizonyos átmeneti, technikai jellegű nehézségek jelentkeztek”.
hvg.hu
A szokásos november helyett már júniusban nyugdíjkiegészítés jöhet.
hvg.hu
A háború okozta kínálati sokkok miatt az év első felében még gyorsul az infláció, márciusban már 8,5–9 százalék várható. Fordulat a második félévben lehet, az éves átlag megközelítheti a 10 százalékot. A gazdasági növekedés ezzel szemben lassabb lesz a vártnál, lehet, hogy csak 2,5 százalék. A jegybank folytatja a szigorítást, aminek fenntartására hosszabb ideig lesz szükség.
Egy pillanat alatt bezárultak a keleti irányú közúti szállítási útvonalak, ami családi egzisztenciák százait sodorja végveszélybe.
Fokasz Oresztész
A várakozásoknak megfelelően egy százalékkal emelte a Monetáris Tanács az alapkamatot.
A két javaslat elég szigorú, de így lehetne az Oroszországgal szembeni szankciók hatásait mérsékelni.
hvg.hu
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2022. március 4. és 18. között gyorsfelmérést végzett azzal kapcsolatban, hogy a február 24-én kitört ukrán–orosz háborúnak milyen hatása lehet a magyar cégek üzletmenetére.
hvg.hu
Egy világjárványból indult és egy háborúban folytatódott a parlamenti választásokat megelőző kampány, annak témáit is meghatározta a különleges helyzet. A magyar gazdaságot, politikát és társadalmat érintő problémák ettől azonban még velünk maradtak. Cikksorozatunkban ezeket vesszük számba, és azt, mennyire képes vagy akar eltávolodni az ellenzék az elmúlt 12 évet meghatározó fideszes politikai irányvonaltól.
Nem vagyunk katonai szövetség, de meg kell tudnunk védeni az állampolgárainkat egy kihívásokkal teli és veszélyes világban - közölte az uniós diplomácia vezetője.
MTI
Módosították a vállalkozói szerződést a beruházást tervező Főmtervvel.
MTI
Egyre gyakrabban hangzik el, hogy az 1970-es évek után újra stagflációba süppedhet a világ. A 2010-es években hozzászoktunk ahhoz, hogy egyszerre nagy a gazdasági növekedés, csekély a munkanélküliség, alig van infláció, és alacsonyak a kamatok, és még 2020–21-ben is hihettük azt, hogy csak a járvány okozott ideiglenes visszaesést, de mostanra egyre biztosabban látszik: ennek az időnek vége van.
Sztojcsev Iván
Az ellátás a kutak átvétele nélkül is biztosított – írta a társaság.
hvg.hu
Árulkodó jel lehetett volna, hogy a magyar–orosz kormányközi bizottság egyik munkacsoportjának február 24-re tervezett budapesti találkozóját pár nappal az esemény előtt váratlanul lemondták az oroszok, február 24-án pedig Moszkva elindította az Ukrajna elleni katonai támadást. A kormány elmúlt években propagált keleti nyitása vonzóvá tehette az orosz piacot a magyar cégek számára, csakhogy a háború hatásai akár végzetesek is lehetnek azoknak, akik az exportjuk jelentős részét az orosz piacra építették. Már most súlyos logisztikai gondokkal, kétszeresére nőtt szállítási díjakkal, korlátozottan fizetőképes partnerekkel és leértékelt rubellel szembesülnek.
Dezső András
Csányi Sándor fia állítja, hogy nem kivételeznek vele az apja vezette bankban, bárki megbukhat, ettől őt sem védi meg pusztán a neve. Attól tart, hogy egész Európában súlyos gazdasági visszaesést okoz a háború, és megjósolni sem meri, mivel járna, ha az oroszok leválnának az internetről. HVG-portré.
A tavaly már látható áremelkedést tovább fokozta a háború és egyelőre nem látni a folyamat végét.
hvg.hu
Orbán a falnak szorult, mert egyáltalán nem biztos, hogy meg tudja őrizni a hatalmát. Az ütőkártyáját az jelenti, hogy a gazdasági helyzettől függetlenül gyengének tűnik az ellenzék – írja vendégkommentárjában Daniel Imwinkelried, a Neue Zürcher Zeitung bécsi tudósítója.
hvg360
Objektíven semmi sem támasztja alá, hogy a Fidesz az elmúlt 12 évben a közepesnél jobb kormányzati teljesítményt nyújtott volna. Igaz, hogy egy ellenzéki kormánynak komoly tapasztalati- és káderhiánnyal kellene szembenéznie, továbbá nehéz átadás-átvétellel épp egy kritikus geopolitikai-világgazdasági időszakban. Ugyanakkor a Fideszt kényszerpályákon tartja az elmúlt 12 év, főleg kül- és gazdaságpolitikában, amelyek épp az évtized kormányzati fókuszterületei lesznek Európában.
A tavalyinál 10-20 százalékkal magasabb árak lehetnek.
hvg.hu