Már minden ötödik új autó elektromos Európában, a BYD gyorsabban nő, mint a Tesla
A tisztán benzines járművek piaci jelenléte folyamatosan és gyorsuló ütemben csökken.
A tisztán benzines járművek piaci jelenléte folyamatosan és gyorsuló ütemben csökken.
MTI
Kovács Gergely vezette önkormányzat már nemigen tud mit tenni a beruházással, mert a telket még az előző vezetés adta el, és az építési engedélyek is megvannak már.
HVG
Június 8-án maximum fél évre felfüggesztették az építési engedély kiadásának eljárását.
HVG
A XII. kerületi polgármester azt állította posztjában, hogy egy fotó a jegybanki alapítványok egyikének kutatási céllal létrehozott ingatlanját ábrázolja, de később a posztot eltávolította.
HVG
A miniszter azt is jelezte: a jövőben az esetben támogatják a nagyobb sportesemények megrendezését, ha a költségvetésük átlátható, ésszerű és reális terv készül a bevételi oldalra is.
HVG
Óriási lehetőségeket rejt magában a negyedik ipari forradalomként emlegetett, alapvetően automatizációra és robotikára építő technológia a gyártó cégek körében, azonban az elterjedést nemcsak a magas költségek, hanem a dolgozók és a vezetők felkészületlensége is gátolja.
Mennyi ideig tart egy új jégkrémet kitalálni és mennyi idő alatt unnak meg a vásárlók egy ízt? Hogyan fér bele a jégkrém az egészséges táplálkozásba? És mennyire mennek a vegán jégkrémek? Erről is beszélt a HVG-nek Konecsni Péter, a veszprémi jégkrémgyárat is működtető The Magnum Ice Cream Company (TMICC) ügyvezető igazgatója, ahogyan arról is, hogy bejött-e a cégnek, hogy kiváltak az Unilever óriáscégből.
Több mint 16 százalékkal nőtt az egy órára jutó munkaerőköltség Magyarországon az első negyedévben. Ez a legmagasabb érték az uniós mezőnyben, egyedül Bulgáriában volt még két számjegyű növekedés. A kiugró magyarországi bővülés a fegyverpénz hatásának köszönhető.
A visszaélések kiütéséért szabályozná újra a felszámolói piacot a Tisza-kormány. Az eljárások eddig alkalmasak voltak politikai célok szolgálására, csókosok etetésére, vagyonkimentésre.
Nem mondhatni, hogy a fiatal autók viszik a prímet.
HVG
Átadta új logisztikai központját a magyar Rossmann. A húszmilliárdos beruházással létrehozott bázisról szolgálja ki a boltlánc a több mint 260 magyarországi üzletét, de a jövőben megnyíló boltok is innen kapják majd az utánpótlás.
A miniszterelnök szerint ugyanakkor a jövedéki adó csökkentését fenntartják.
HVG
Az autóbirtoklást sokszor a jómód mutatójának tekintjük, pedig nagyjából minden hetedik európai a szegénységi autóhasználat elszenvedője, az USA-ban pedig még rosszabb a helyzet. Ők azok, akik nagy költségekbe verik magukat, hogy fenntartsanak egy autót, de nincs más lehetőségük, ha dolgozni akarnak.
Maros Sefcsovics kereskedelemi biztos az Európai Parlament ülésén Ukrajna mellett Örményország megsegítéséről és versenyképességről is beszélt.
HVG
A konszenzusos szándéknyilatkozatot a következő hetekben fogja követni a részletes feltételek kidolgozása. Amerikai feloldja a befagyasztott pénzeket, leveszi a szankciókat, és 300 milliárd dolláros helyreállítási alapot ígér, hogy visszaálljon a háború előtti tengeri kereskedelem.
HVG
A pár is kiemelte: nem feléjük irányultak a lövések, amelyeket azért adtak le az oroszok, mert túl közel került egymáshoz a két hajó, féltek az ütközéstől.
MTI
A fejlemény ellenére még nem tiszta, hogy mi lesz a futárszolgálat sorsa Magyarországon.
HVG
Egy keddi kiskereskedelmi konferencián Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára ismertette a szektor helyzetét és utalt arra, hogy a versenyromboló intézkedések, például az árrésstop vagy a különadó kivezetéséről folynak a tárgyalások a kormánnyal, amely nyitott a párbeszédre. Egyelőre korai lenne időpontot mondani a szóban forgó szabályozások megszűnéséről, igaz, a kiskereskedelmi szereplők szerint az árrésstop kivezetésére most kínálkozik a legjobb alkalom.
Dolgozói beszámolókra hivatkozva azt állította a Magyar Szakszervezeti Szövetség, hogy a Master Good húsüzemében csak „pisikártyával” mehetnek ki a dolgozók a mosdóba, és kétszáz emberre csak tíz kártya jut. A Master Good szerint mindez nem igaz, de tény, hogy a szalag mellől nem lehet csak úgy kiszaladgálni pisilni.
Több mint 37-szeresére növelte bevételeit tavaly a CATL debreceni akkugyára, és a veszteség is csökkent, igaz, így is tetemes mínusz jött össze: 6,7 milliárd forintnak megfelelő euró.
HVG