Katonai szakértőkkel, volt vezérkari főnökkel és Mészáros emberével is bővül a 4iG hadiipari cége
A 4iG SDT Zrt. emellett öt divízióba szervezi működését, miután bekebelezte az állami hadiipari cégeket.
A 4iG SDT Zrt. emellett öt divízióba szervezi működését, miután bekebelezte az állami hadiipari cégeket.
HVG
A kitermelés harmada Szíjj László cégéhez köthető, bár a valós tevékenységet szintén NER-hez köthető alvállalkozók végzik.
HVG
A Guardian Industries közel 10 milliárd forintot kér az üzemért.
HVG
A kormányfő vejének üzleti körei szélerőművek építésére készülnek a Komárom-Esztergom megyei Ács mellett. Könnyen lehet, hogy a megtermelt áram vevője az akkumulátoriparnak beszállító kínai katódgyár lesz.
Évtizedekbe telhet, mire a szabályozás utoléri az új technológiákat. A digitális szolgáltatások kordába szorítása gyerekcipőben jár.
Nyoma veszett két dél-afrikai sülnek, amelyeket a debreceni állatkertből szállítottak Jászberénybe. Az állatok egy lakattal zárt karanténhelyen voltak, a gondozók azonban kedd reggel átvágva találták meg az ajtót rögzítő fémszalagot. Az egyik példány azóta megkerült, a másikat továbbra is keresik.
HVG
Egy új javaslattal már a tervezőasztalon lévő ingatlanokra is hitelt lehetne felvenni.
HVG
A külföldi terjeszkedést tervező vállalkozásoknak jelenthet segítséget az a szeptemberben frissített lista, amely a vállalkozás indítása szempontjából a világ 20 legjobb gazdaságát rangsorolja, összefoglalva azokat a szempontokat is, amelyeket mérlegelni érdemes a külpiaci megjelenést megelőzően.
Útmutató Cégvezetőknek
A garázsok egy év alatt 8 százalékkal drágultak, a főváros belső kerületeiben 10 millió forint alatt nem kapni kocsibeállót, a Várban és a Belvárosban 20 millió forintos áron kapkodják el őket.
HVG
Az ügyben keresetet benyújtó egyesület szerint ez azt jelenti, hogy a gyárnak napokon belül le kell állnia.
HVG
A mesterséges intelligencia bevonásával nézték meg, hogy 2015 és 2019 között milyen hatással volt a közbeszerzések árszintjére, ha NER-es cég nyerte a pályázatot. Drágította.
HVG
Az előzetes hírekből már ismert fővárosi X. és XV. kerületi területekről van szó.
A megvalósíthatósági tanulmány szerint alig pár jármű fogja használni a Duna-hidat. Ehhez képest nem a tanulmányban tervezett kétszer egy sávval, hanem kétszer két sávval építi Szíjj László Fidesz-közeli nagyvállalkozó Duna Aszfaltja.
HVG
A szokásosnál is nagyobbat zuhant augusztusban az ipari kibocsátás, különösen nagyot esett a járműgyártás. Az NGM szerint a Tisza Párt a multikat támogatná. (Az autógyártók multik.)
HVG
Egyebek mellett az uniós intézményeknél végzett munka is beleszámítana a tb-jogviszonyba, illetve bármilyen régóta folyamatban lévő építkezést is be lehetne fejezni Otthon Startból.
HVG
A Feeld angol társkereső platform forgalma tavaly 26 százalékkal nőtt.
HVG
A céget tulajdonosok ugyanolyan feltételekkel adnák el az államnak, mint a letiltott görög befektetőnek. Azt semmi sem gátolja, hogy az állam a céget később továbbpasszolja egy magántársaságnak.
HVG
A GTC sikeresen és nagyon drágán refinanszírozta a 2026-ban lejáró olcsó kötvényét.
HVG
Állítása szerint az alapkezelő és az MBH Bank között lezajlott gyanús adásvételről is csak utólag tájékozódott.
HVG
Lezárult a nyáron elkezdett privatizációs folyamat, Jászai Gellért birodalma még nagyobb hadiipari tényezővé vált. Az sem kizárt, hogy a korábban kinézett, most meg nem kapott három további cég is végül náluk köt ki.
HVG