#gazdaság

Már megint júliusban elértük a túlfogyasztás napját
 

Már megint júliusban elértük a túlfogyasztás napját

Idén ismét július végére – 29-ére – esett a túlfogyasztás napja, az a dátum, amelyre az emberiség elfogyasztotta azt az erőforrás mennyiséget, amely egy év alatt regenerálódik. Tavaly – a koronavírus-járvány okozta lezárások miatt – augusztus 22-e volt ez a nap, a legrosszabb év 2018 volt, akkor július 22-ére fogyasztottuk el az arra az évre jutó, regenerálódó erőforrást.

hvg.hu hvg.hu



A Fidesz keggyé degradálta a dolgozók legerősebb fegyverét – ahogy a légiirányítók példája mutatja
 

A Fidesz keggyé degradálta a dolgozók legerősebb fegyverét – ahogy a légiirányítók példája mutatja

A kormány a járványhelyzetre hivatkozva tiltotta meg a légiirányítók sztrájkjogát. Két lehetőség van: ez vagy hazugság, hiszen eközben azt állítja, hogy az ország jól áll a járvány elleni harcban, vagy valójában a turizmus miatt nem engedi a sztrájkot. Az biztos, hogy a Fidesz nem szabályozta, csak még jobban gumiszabályosította a sztrájkjogokat a munkáltató javára.







Börtönben halhat meg a kínai milliárdos, aki olyan céget álmodott meg, ahol a dolgozók jól érezhetik magukat
 

Börtönben halhat meg a kínai milliárdos, aki olyan céget álmodott meg, ahol a dolgozók jól érezhetik magukat

Újabb kínai milliárdos bűnhődik, miután szembefordult az állammal, de Jack Mával ellentétben Szun Davu nem úszta meg könnyedén a botrányt. Az agrárvállalkozót, aki a dolgozói jólétre építő üzleti modellt valósított meg, emberi jogi aktivistákat támogatott, és többször is pereskedett az állammal, akkor tartóztatták le, amikor harminc emberrel együtt megpróbálta megakadályozni egy földterülete államosítását.