Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#globális

hvg.hu Zhvg

Nem született megállapodás a globális hajózási adóról a párizsi klímacsúcson

A párizsi pénzügyi és éghajlati csúcstalálkozó résztvevői nem jutottak megállapodásra a nemzetközi hajózásból származó üvegházhatású gázok kibocsátására kivetett adóról. Az adóra vonatkozó javaslatok szerint a befolyt pénzt a fejlődő országoknak juttatnák, hogy segítsék őket az éghajlatváltozás kihívásainak kezelésében.

Nagy Gergő - Szabó M. István Vállalkozás

Nem is hallottunk róluk, de gigacéggé nőttek ezek a kínai vállalatok

Hallott már a Galanzról? Mit gyárthat a Foton? Melyik piacon versenyző a Chery? Jó márka-e a Li-Ning? És a Shanghai Tang? Nyugodjon meg, nemcsak idehaza, egész Európában is csak pislognának a megkérdezettek, mert valójában arról sincs fogalmunk, hogy ezek a cégek léteznek. Pedig ideje volna ízlelgetni a szokatlan neveket, mert ha egyszer ezek a kínai cégek úgy döntenek, lerohanják Európát, igazából semmi nincs, ami megállíthatná őket. Van, amelyiknek fél EU-nyi ügyfele van, egy másik egy fontos görög kikötőbe vásárolta be magát, többnél pár százezren dolgoznak. De sokuknak még elég a belföldi piac.

hvg.hu Gazdaság

A világ leggazdagabbjaié a globális vagyon fele

2016 lesz az az év, amikor a világ leggazdagabb 1 százaléka már a globális vagyon fele felett fog rendelkezni. Legalábbis az Oxfam jótékonysági szervezet szerint jelentős mértékben növekszik a gazdagoknál lévő vagyon aránya. Az átlagos vagyonméret a leggazdagabbak körében fejenként 2,3 millió euró.

hvg.hu Gazdaság

Nagyon csúnya 2015-nek nézhetünk elébe

Az Eurasia Group előrejelzést készített, hogy melyek lehetnek a legnagyobb globális kockázatok, amelyek a világ fölé tornyosulnak 2015-ben. A legnagyobb kockázatnak az európai politika nem megfelelő működését tartják, de az Iszlám Állam, vagy a kínai gazdaság növekedésének lassulása is gond lehet.

hvg.hu Gazdaság

22 térkép és grafikon, mely biztos meglepi önt

A Vox.com portál összeszedett 22 olyan térképet, melyből sok minden kiderül a világról. Igazán meglepő dolgokra is rájöhetünk: például a világon csak három ország van, amely nem a metrikus rendszert használja.

hvg.hu Gazdaság

A pénzügyi zűrzavar felé sodródunk

Az ukrán válság hatására Közép- és Kelet-Európa a pénzügyi zűrzavar felé sodródik – állapította meg a legnagyobb globális gazdasági felmérés, amelyet negyedévente végeznek el a világ pénzügyi szakemberei körében.

Nagy Gergő Gazdaság

Mindenkit elnyomnak a gazdagok?

Alig pár tucat ember kezében van a világ vagyonának fele, a leggazdagabb 85-nek pedig annyi, mint a legszegényebb 3,5 milliárdnak. Eközben egyre többen élnek olyan országokban, ahol nő a különbség a gazdagok és szegények között. A gazdasági válság rendesen odacsapott a nyugati társadalmaknak, míg a nagy feltörekvő államokban tömegek emelkedtek ki a szegénységből. Magyarországon egyelőre nincs esély a jövedelmi, társadalmi osztályok közötti olló záródására – és ennek nemcsak a gazdasági válság, hanem a politika is az oka.

hvg.hu Gazdaság

Itt a világon a legdurvább fiatalnak lenni

A világ munkanélkülijeinek 40 százaléka a 15-24 év közötti fiatalok közül kerül ki, ez 350 millió embert jelent. A világ fiataljainak körében 12 százalék feletti a munkanélküliségi ráta, ez majdnem háromszor nagyobb, mint a 24 év feletti népességé. A Global Post összeszedte azokat az államokat, ahol a legrosszabb, illetve a legjobb a helyzet.

hvg.hu Gazdaság

Mindenki munkát akar adni nekünk

A Manpower munkaerő-piaci mutatója plusz 10 százalékon áll, ami rekordnak számít a hazai felmérés 2009-es kezdete óta. A cégek 16 százaléka létszámbővítéssel számol a következő negyedévben, és csak 6 százalékuk számol elbocsátással. Két számjegyű növekedést várnak az építőipar, gyártás és vendéglátóipar munkaadói. A felmérés szerint az optimizmus valamennyi régióban és szektorban érezhető.

1 2
Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Már tölthető: itt az Instagram alternatívája, amit néhány óra alatt több tízezren telepítettek

Már tölthető: itt az Instagram alternatívája, amit néhány óra alatt több tízezren telepítettek

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

A címlapról ajánljuk