Törökország nem enged több migránst az Égei-tengerre
Az égei-tengeri migránsútvonal lezárását Recep Tayyip Erdogan török elnök rendelte el, arra hivatkozva, hogy a Görögországba vezető tengeri út nem biztonságos.
Az égei-tengeri migránsútvonal lezárását Recep Tayyip Erdogan török elnök rendelte el, arra hivatkozva, hogy a Görögországba vezető tengeri út nem biztonságos.
hvg.hu
„Pünkösdhétfőn egy levegővételen belül a következő három mondatot hallottam: (aggódva, tárgyszerűen) Súlyos probléma ez a cigányság, szaporodnak nagyon; (eltűnődve, mintegy a megoldást keresve) Bár azt mondják, hamarabb meg is halnak; (hirtelen az órájára néz) Jesszusom, mennünk kell, lekéssük a déli misét” – idézte 2011-ben Esterházy Péter (egy ismerősét).
A törökök szerint közel ötezer menekült próbált visszajutni az országba, de nem fogják engedni.
hvg.hu
A szíriai kormányerők ellen offenzívát kezdett Törökország, és azzal próbál nagyobb támogatást kizsarolni az EU-tól és a NATO-tól, hogy bejelentette: kiengedi az unióba tartó menekülteket.
Beindult a diplomáciai nagyüzem az Európai Unió és Törökország között a görög-török határon kialakult menekülthelyzet miatt. A senkiföldjén még mindig több ezren táboroznak, és a feszült helyzetben egyre több az erőszak. Brüsszel ugyan hangsúlyozta, hogy nem enged a zsarolásnak, de ha nem akar egy újabb válságot, akkor kénytelen lesz egyezkedni Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, akit a szíriai helyzet is szorongat.
Több nemzetközi médium is közzétette azt a felvételt, amelyen az látható, hogy a görög parti őrség tagjai lövéseket adnak le egy menedékkérőkkel teli gumicsónak irányába.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Több tízezer menekült torlódott fel a török–görög határon: a törökök már átengedték őket, a görögök viszont nem engedik őket tovább, így lényegében a két ország között ragadtak. Gyors megoldás nem várható, az EU a hétre hívta össze a külügyminiszterek tanácsát, az Európai Tanács vezetője kedden látogat a határhoz.
hvg.hu
A görögök cáfolnak. Egyelőre az sem kizárható, hogy a török propaganda terjeszti a hírt.
hvg.hu
Bár Athén és Szófia is cáfolta, hogy százezer bevándorló kelt át a török határokon, Görögország és Bulgária is megerősítette határainak védelmét.
MTI
Pár óra alatt három új fertőzöttet találtak, a hatóságok ezért sűrűbben járőröznek.
hvg.hu
Magyarországon egyelőre nem tudni megerősített koronavírusos esetről, de újabb magyarok kerültek karanténba. Genfben az autószalont fújták le a terjedő járvány miatt, nálunk a vészes tempóban ürülő bolti készletek miatt szúrt oda egyet a kereskedőknek a kormány, Budapest vezetése pedig a kezébe vette a helyzet kezelését. Folyamatosan frissülő cikkünkben mindent megtalál a kórokozó terjedéséről.
hvg.hu
Athén, Korfu, Kréta, Preveza és Szaloniki után már Míkonoszra is lehet utazni a magyar fővárosból.
hvg.hu
Egy fontos dologban eltérhet az athéni kormány terve a magyartól.
Lengyel Miklós
A színész és családja sokat segített a 2018-as athéni tűzvész idején, amit azzal hálált meg a görög kormány, hogy Hankséket tiszteletbeli göröggé tették.
hvg.hu
A föld alatti, kupolás sírok 3500 évesek lehetnek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Oroszország minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy a volt Jugoszlávia még NATO-n és EU-n kívüli tagállamai a nyugati integráció tagjaivá váljanak. Ebben meghatározó szerep jut a Balkánon tevékenykedő orosz kémeknek.
A fideszes politikus szerint a 2015-ös menekültválsághoz hasonló a helyzet a magyar határon, a hivatalos számok azonban egészen mást mutatnak.
Nehéz percek voltak, de a kollégáinak is nehezükre esett nem nevetni.
hvg.hu