#gyermekvédelem

Gyermekbántalmazással vádolták, most perre megy az apa

Bíróságon szeretne revánsot venni hamis vád gyanúja miatt egy keszthelyi férfi azzal az egyelőre ismeretlen személlyel szemben, aki valótlanul állította róla a hatóságokhoz küldött levelében, hogy bezárással és veréssel bünteti lányát rossz tanulmányi eredménye esetén. Rainiss Gábor a hvg.hu-nak azt mondta, sérelmezi, hogy a bejelentő adatait zártan kezelik, mert így nehezebb felelősségre vonni. Ugyanakkor Illés Blanka családjogi ügyvéd hangsúlyozta, szükséges ez az eljárás, mert bejelentővédelem mellett nagyobb az esélye annak, hogy gyermekbántalmazási ügyekben a hatóságokhoz fordulnak a sokszor szintén megfélemlített vagy csak az ügyben inkább háttérben maradó feljelentő.





Fotók: eltűnt gyermekekre emlékeztek az Ezer lámpás éjszakáján

Világító léggömbök az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényen a budapesti 56-osok terén. Az eltűnt kiskorúak ügyét Európában a 2001-ben megalakult Eltűnt és Szexuálisan Kihasznált Gyerekekért Európai Föderáció karolta fel, amely ernyőszervezetként koordinálja a megelőzéssel és az eltűntek felkutatásával kapcsolatos feladatokat. A szervezet kezdeményezte, hogy május 25. legyen az eltűnt és bántalmazott gyermekek napja. A világnap célja, hogy ráirányítsák a figyelmet a megelőző stratégiákra és az országok közötti együttműködés fontosságára.





És ha ez a te gyerekeddel történik?

Attól, hogy nem itt történik, még megtörténik - ez a jelmondata annak a sokkoló erejű klipnek, amelynek készítői egy gondtalan brit kislány történetén keresztül mutatja be, hogy mit élhet át egy szíriai kisgyerek.


Változik a gyermekvédelmi törvény

A gyermekbántalmazások és a súlyos elhanyagoltság hatékonyabb felderítése érdekében változik a gyermekvédelmi törvény – számol be róla csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet.


Az Együtt-PM a gyermekvédelem reformját sürgeti

Szabó Tímea, a szövetség társelnöke közleményében azt írta, elfogadhatatlannak tartják, hogy a szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében a kormányhivatal vizsgálata szerint az állami szervek közül senki sem hibázott, a jelzőrendszer tagjai közül senkit sem vontak felelősségre.




Soron kívül intézné el a kormány a gyerekek Facebook-zaklatóit

Egy most benyújtott törvénycsomaggal jobban ellenőrizné a kormány, hogy a gyerekek sérelmére súlyos bűncselekményeket elkövetők ne dolgozhassanak gyerekekkel foglalkozó munkakörben, illetve munkahelyen. A KIM bevezetné a megelőző pártfogás jogintézményét a fiatalkorúak bűnismétlésének megelőzésére, és megalkotta a gyermekbarát internethez szükséges jogszabályokat is. A módosítás azt is lehetővé tenné, hogy a gyermekek személyiségi jogai elleni jogsértések esetén még a polgári peres vagy a büntető eljárás előtt vagy helyett fel lehessen lépni az internetszolgáltatónál.


Megszabná az állam, kivel barátkozzon a zűrös gyerek

Egyelőre kevés konkrétumot lehet tudni az EMMI által bevezetni tervezett új felügyeleti rendszerről, amely a gyermekkorú bűnelkövetők mellé rendelne ki pártfogókat. A tervezet szerint a pártfogó beleszólhatna többek között abba is, kivel tartson kapcsolatot a gyerek, de a minisztérium válaszaiból nem derül ki például az, mit történik, ha a "felügyelt" egyszerűen figyelmen kívül hagyja a vele várhatóan havonta csak egyszer találkozó pártfogó utasításait. A lapunknak nyilatkozó szakemberek szerint nem jó, ha az állam büntető jelleggel jelenik meg a gyermekek életében.