Újabb embert tartóztattak le a miskolci gyilkosság ügyében
A két gyanúsított férfi akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
A két gyanúsított férfi akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
A Nacional Atlético elnökét kétszer is megszúrta egy volt játékos. Már nem tudtak rajta segíteni.
A gyanúsított ágyneműbe csomagolta a holttestet.
Maga az elkövető hívta ki a mentőket, hátha tudnak még segíteni az áldozatán, ám a késszúrás halálosnak bizonyult.
Mind a négy vádlottat bíróság elé állították Minneapolisban pénteken.
S kiköpni, sem lenyelni nem tudjuk a Ján Kuciak és jegyese, Martina Kusnírova ellen elkövetett gyilkosság ügyében hozott ítéletet. Az SME pozsonyi napilap főszerkesztőjének véleménycikke.
Másodfokon a bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért ítélte el a fiatal férfit.
Vérgőzös skandináv krimit írt a valóság Dániában, ahol egy öntörvényű feltaláló a bíróság ítélete szerint meggyilkolt és feldarabolt egy újságírónőt. A HVG 2018 májusi cikkét azért közöljük újra, mert Peter Madsen egy most sugárzott dokumentumfilmben először vallotta be, hogy valóban ő ölte meg Kim Wallt. Alább Madsen előéletét ismerhetik meg részletesen.
A tengeralattjárót építő Peter Madsen egy szerdán sugárzott dokumentumfilmben válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy ő ölte-e meg a Kim Wallt 2017 augusztusában.
Sz. Henriett és M. Mustafa maradványaira tavaly áprilisban bukkantak rá a hatóságok egy londoni ház fagyasztójában.
A gyerekek nagymamája értesítette a rendőrséget, hogy a lánya megölte a gyerekeit.
A helyszíni szemle szerda hajnalban még tartott.
A rendőrök egy társasházban találtak rá a két holttestre.
A 77 éves áldozatot megverték, megkötözték majd magára hagyták. Mindezt egy mobiltelefonért.
A két késelő férfit segítő társuk eddig bűnügyi felügyeletben volt, de miután megszegte annak a szabályait, az ügyészség azt kéri, hogy rács mögött várja ő is a tárgyalást.
J Jam Master Jayt még 2002-ben ölték meg a stúdiójában. Az ügyészség szerint egy drogügylet lehet a gyilkosság hátterében.
Nincs orvosszakértői bizonyíték, így az ügyvéd szerint nem fogják bíróság elé állítani a kislány feltételezett gyilkosát.
A két gyanúsított beismerte tettét.
Holtan találtak egy férfit, a rendőrség szerint bűncselekmény történt.
A 34 éves fogoly dühöngött és támadott, ezért kényszerítő eszközt alkalmaztak vele szemben, eközben lett rosszul.