szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Másodfokon a bíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért ítélte el a fiatal férfit.

Négy helyett 18 év fegyházat kapott a borsodnádasdi gyilkosság elkövetője – számolt be az RTL Híradó. A 17 éves lányt három éve ölte meg egy most 22 éves fiatal. A lány szalonnát sütni volt a barátaival, de nem ért haza, így a családja keresni kezdte. Holtteste végül egy aknából került elő, a helyi templom közelében.

A vád szerint a fiú először bántalmazta, majd az eszméletlen lányt egy vízelvezetőaknába dobta, ahol megfulladt.

A fiú korábban azt vallotta, hogy találkozott aznap este a lánnyal, de hamar elváltak. Később talált rá eszméletlenül, azt hitte, hogy halott és mindenki azt fogja gondolni, ő ölte meg, ezért dobta az aknába.

Első fokon csak gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták, most azonban aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságért ítélték el. A férfi az utolsó szó jogán azt mondta, hogy sajnálja ami történt, de kitartott amellett, amit korábban mondott.

Csenge édesanyja azt mondta a híradónak, az ítélet megnyugvást jelent neki, de soha el nem múló gyásszal éli tovább az életét.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Fontos győzelmet arattak az Airbnb megregulázását szorgalmazók az Európai Bíróságon

Fontos győzelmet arattak az Airbnb megregulázását szorgalmazók az Európai Bíróságon

100 ezer eurós kártérítést követelnek az Ischglben megfertőződött síelők

100 ezer eurós kártérítést követelnek az Ischglben megfertőződött síelők

411 millió forintért vesz cipőket a MÁV

411 millió forintért vesz cipőket a MÁV