Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A vádlott az ügyészség szerint tudatzavarban szenvedett, amikor elkövette a bűncselekményt.
Emberölés miatt emeltek vádat egy 38 éves férfi ellen, aki tavaly februárban elvágta nagyapja torkát egy parkoló autóban Budapesten – közölte az ügyészség.
A közlemény szerint
a vádlott és áldozata között azért alakult ki konfliktus, mert a férfi úgy gondolta, hogy a nagyapja közeledni próbált az élettársához.
A két férfi kapcsolata 2019 januárjára rendeződni látszott, ismét rendszeresen találkoztak. Február 16-án kora este az idős férfi autójában ültek a főváros XIV. kerületében, a Nagy Lajos király útján, egy áruház parkolójában. A vádlott akkor minden különösebb előzmény nélkül egy éles eszközzel elmetszette a férfi torkát, aki a helyszínen meghalt.
A vádlott elmenekült, hajtóvadászat után Esztergomban fogták el.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi a bűncselekmény idején tudatzavarban szenvedett, ami kihathat a büntetésének mértékére is.
A letartóztatásban lévő férfi ügyében a Fővárosi Törvényszék november végére tűzött ki előkészítő ülést.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.