Halálra késeltek egy 19 éves fiatalt a IX. kerületben
A rendőrök a helyszín közelében elfogták a feltételezett elkövetőt. Egy héten belül ez a második késelés volt a kerületben.
A rendőrök a helyszín közelében elfogták a feltételezett elkövetőt. Egy héten belül ez a második késelés volt a kerületben.
A férfi rendezett körülmények között élt, saját vállalkozása volt.
A férfi a gyanú szerint keddre virradó éjjel végzett egy nővel, tavaly pedig egy másik férfit is meggyilkolt Salgótarjánban.
Közterületen találtak meg egy elhunyt nőt, a rendőrség eddig egy embert állított elő az ügyben.
Először azt hitték nem gyilkosságról van szó, aztán kiderült, hogy sokan érintettek lehetnek a halálában.
Élettársa lányát szúrta le egy idős férfi, miután összevitatkoztak a pénzen. A nővel végül az utcán végzett egy konyhai késsel és egy téglával.
A kijárási tilalmat megszegő férfi az igazoltatáskor bevallotta, miért véres a ruhája.
Január közepén végezhetik ki az egyetlen, szövetségi halálsoron váró nőt.
Egy oxigénpalackkal ütötte a támadó az imádkozó idős férfit.
A BRFK Életvédelmi Osztálya nyomoz.
A háttérben az Eclipse-ügy is felsejlik. Már börtönben ül, akit a férfi megölésével gyanúsítanak.
Két gyűrűért és egy fülbevalóért öltek meg egy idős nőt Csépán, tizenkét évvel később kerültek rendőrkézre a gyanúsítottak.
John Lennon élete is, halála is különös volt. Előtte is tudta a világ, de idén negyven éve mindenképp világossá vált, hogy nélküle másképp alakult volna a 20. század kultúrája. Sőt, és ez jelzi fontosságát, a 21-iké is.
Egy ötezer éves gyilkosság körülményeit tárták fel spanyol kutatók, akik szerint az áldozat egy ötvenes éveiben járó férfi volt, akit egy éles tárggyal, vélhetően egy kőszekercével vágtak fejbe.
Az anya maga jelentette be a gyilkosságot a rendőrségen.
A gyanúsítottat érdekelte a kannibalizmus, a rendőrök pedig megtalálták az áldozat egyik teljesen lecsupaszított lábszárcsontját.
A szegedi férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.
A nő szeptember végén elment ez élettársához, aki a gyanú szerint halálosan bántalmazta.