Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A barátja bankkártyáján levő pénzt akarta megszerezni, de már a szervezésnél lebukott.
Jogerősen két év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a kecskeméti férfit, aki meg akarta ölni az ismerősét – írja a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.
Az elsőfokú ítélet szerint a férfi, miután munkanélküli lett, rossz anyagi helyzetbe került, ezért döntött úgy, hogy megöli a barátját, majd megszerzi a bankkártyáján lévő pénzt. Egy ismerősének elmondta, hogy mire készül, és pénzért a segítségét kérte a holttest eltüntetéséhez. Az ismerős visszautasította az ajánlatot, bejelentést tett a rendőrségen.
Ezt követően a vádlott egy másik ismerősénél próbálkozott, neki a tervezett gyilkosság részleteiről is beszámolt, és arra kérte, hogy ötszázezer forintért segítsen neki az emberölésben is. A találkozót követően a rendőrség elfogta a vádlottat.
A férfit első fokon két év, végrehajtásában öt év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla azonban – osztva az ügyészség álláspontját – mellőzte a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztését, továbbá a vádlottat két évre a közügyektől is eltiltotta.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.