Génszerkesztett ikerpár: Kína betiltotta az emberkísérlet folytatását
A kínai tudományos és technológiai miniszterhelyettes elfogadhatatlannak tartja Ho Csienkuj kísérletét. A tudós azt állítja: megszülettek a világ első génszerkesztett babái.
A kínai tudományos és technológiai miniszterhelyettes elfogadhatatlannak tartja Ho Csienkuj kísérletét. A tudós azt állítja: megszülettek a világ első génszerkesztett babái.
A kínai kutató, He Csienkuj azt állítja, hogy nem csak az újszülött, génmódosított ikrek az egyetlenek, akiknél sikeres genetikai beavatkozást végzett. Egy másik anya magzatjának a DNS-ét is manipulálta.
Az utóbbi két évszázad során a hétköznapi ember egyre inkább eltávolodott a mezőgazdaságtól. Már nem is tudjuk, milyen körülmények szükségesek az élelmiszer-alapanyagok termesztéséhez. A klímaváltozás miatt azonban az élelmiszerek termelésében jelentős átalakulás mehet végbe.
Visszatér a mamut, foszforeszkálni fog a díszhal, gyógyszert ad a nyúltej: az erősen vitatott génmódosított növények után jönnek a génszabászati állatok is.
Szinte minden komolyan vehető nemzetközi fórum jelentős terrorfenyegetettséget jósol 2017-re. Ez alól nem kivétel az élelmiszerlánc sem: a hazai szakértők úgy vélik, egyre fokozódik a bioterror veszélye. De pontosan mit akarnak, és mivel mérgeznének bennünket az élelmiszer-terroristák?
Sok környezetvédő ezzel érvelt a most megkötött szabadkereskedelmi szerződés ellen. Ugyanez az egyik legfőbb vádpont az USA-val megkötendő szerződéssel szemben.
Átfogó vetőmag-, illetve vetésellenőrzést rendelt el a vidékfejlesztési miniszter, mert tudomására jutott, hogy az ország keleti határain keresztül bizonyos mennyiségű génmódosított kukorica-vetőmag érkezett illegálisan Magyarországra. Ezt szombaton Budapesten, a Rózsák terén, a Hétből hétbe fesztivál megnyitója után jelentette be Fazekas Sándor.
Olyan genetikailag módosított szarvasmarhákat hoztak létre kínai kutatók, amelyek húsa sokkal porhanyósabb, mert a zsírsavak az izomrostokat alkotó fehérjékhez kötődnek - adta hírül a The Daily Telegraph című brit napilap.
Ötpárti egyetértéssel, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés a géntechnológiai tevékenységről szóló törvény módosítását, amely elősegíti a 2006-ban szintén ötpárti egyetértéssel elfogadott országgyűlési határozat céljának teljesítését: a környezeti és egészségügyi biztonság növelését - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium kedden.
Megakadályozhatja egy új géntechnológiai eljárás a madárinfluenzát okozó vírus csirkékről emberre való terjedését.
A szakemberek szerint Ho Csien-kuj eljárása, amely során sikerült úgy módosítania csecsemők génállományát, hogy ellenállóak legyenek például a HIV-vírussal szemben is, nem csak felelőtlen volt, a nemzetközi szabályozásoknak sem felelt meg.
Rendesen felkavarta a tudományos világ állóvizét a kínai Ho Csienkuj, amikor bejelentette: emberi magzatokon végzett génmanipulációs kísérletei sikerrel jártak, így megszülettek a világ első génmódosított csecsemői. A hír világszerte sok tudós felháborodását váltotta ki. Barbár emberkísérlet, vagy az orvostudomány Szent Grálját találtuk meg?
Ho Csienkuj szerint sikerült úgy módosítania a csecsemők génállományát, hogy ellenállóak legyenek az olyan vírusokkal szemben, mint például a HIV.
Egy gén enzimtermelését kell megállítani, az egereken végzett első kutatások igen hatásos eredményekkel zárultak.
Miután Brüsszelben eldőlt, hogy a tagországok szabadon dönthetnek a génmódosított termékek korlátozásáról, Magyarország a tej, a hús és a tojás GMO-mentességét tűzte ki célul – mondta az FM államtitkára. Az első lépés a szójaalapú takarmányok kiváltása lesz.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arra kéri a gazdálkodókat, hogy szorosan működjenek együtt az ellenőrzést végző hatósággal a GMO-vetőmaggal (genetikailag módosított vetőmaggal) elvetett állományok felderítése és megsemmisítése érdekében, hiszen ez a magyar gazdálkodók közös érdeke - közölte a hivatal az MTI-vel kedden.
Új-zélandi kutatók úgy módosították egy tehén genetikai állományát, hogy tejében nagyon kevés termelődik a gyerekek egy részénél allergiás reakciót okozó fehérjéből.
Védőpajzzsal ellátott, génmódosított őssejteket használhatnak hamarosan arra, hogy megvédjék a daganatos betegek szervezetét a kemoterápia káros hatásaitól; az amerikai klinikai próba kezdeti eredményei biztatóak.
Egyetlen gén módosításával olyan erős egeret hoztak létre svájci kutatók, amely kitartó izomzatának köszönhetően látszólag fáradhatatlanul fut le igen nagy távolságokat - adta hírül a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.
Amerikai és norvég kutatók arra intik az Egyesült Államok kormányát, hogy a génmódosított lazac gyors piacra engedése előtt fontolja meg álláspontját, mert a társadalmat érintő kockázatok még nem ismertek.